
Elképesztő diplomaosztó: egy hallgató úgy vette át oklevelét, hogy a rendőrség üldözte - videó
Az amerikai Buffalo város egyetemén akciófilmes jelenetek zajlottak le a végzős bulin. Teljes káoszba fordult a diplomaosztó, amikor az egyik diák olyasmit vitt fel magával a színpadra, ami illegális.
A 25 éves Jean Paul Al Arab izgatottan készült arra, hogy átvegye kriminológia diplomáját. Kőkeményen megdolgozott érte, mert tanulás mellett két munkahelye is volt, és még a csecsemőkorú kisfiára is gyakran vigyáznia kellett. A diplomaosztó helyszínén lévő rendőrök mégis meg akarták akadályozni, hogy átvegye oklevelét. Azért mert tiltott dolog volt a kezében. – írta meg a Daily Star.

Milyen illegális dolog volt a végzős diáknál a diplomaosztón?
A diákot azért kergették meg a rendőrök, mert a karjában a kisfiával akarta átvenni a diplomáját. Az egyetem szabályzata szerint ugyanis a végzősöknek egyedül kell átvenniük az oklevelüket. Senki mást nem vihetnek magukkal a pódiumra.
Jean Paul azonban megígérte a fiának, hogy vele fogja átvenni a diplomáját. A diáknak az egyetem mellett két állása is volt, sokszor volt éjszakai műszakban. Napközben pedig gyakran vigyázott kisfiára, miközben tanult.
Ettől úgy érezte, fiával együtt szerezték meg a diplomát. Ezért ketten kell átvenniük.
Jean Paul fél évvel a diplomaosztó előtt megkérdezte az egyetemet, hogy ezt megteheti-e. Akkor szóban meg is adták neki ezt az engedélyt.
A diplomaosztó napján azonban az egyik egyetemi alkalmazott azt mondta, hogy Jean Paul nem viheti fel a színpadra gyermekét. Még a rendezvény biztosításával megbízott rendőrt is riasztotta. Így akarták megakadályozni, hogy Jean Paul felvigye a dobogóra kisfiát.

Ilyen egy igazi apa
Jean Paul azonban mindent megtett, hogy betartsa a fiának tett ígéretét. Rohanni kezdett a színpad felé, kezében féléves gyermekével. Sikerült neki lefutni a nyomában lévő rendőröket, és átvette diplomáját. A közönség pedig ovációban tört ki a jelenet láttán.
Az eseményről készült videó vírusként terjedt el a neten. Sok kommentelő biztosította Jean Pault arról, hogy mellette állnak. Szerintük jól tette, hogy megmutatta: egy igazi apa bármi áron betartja a fiának tett ígéretét.






