RETRO RÁDIÓ

XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa: ezek a csapatok állhattak a dobogóra

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 04. 19. 17:59

Így zajlott a díjátadó!

Cseh csapatok állhattak dobogóra a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) díjátadó ünnepségén szombaton Tihanyban.

SZÛCS Lajos
Szűcs Lajos / Fotó: Katona Tibor

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: "miénk a világ legnagyobb és legjobb horgászversenye".

Magyarország horgásznemzet

 - folytatta, majd kiemelte: "több mint egymillió regisztrált horgászunk van, ami azt jelenti, hogy szinte minden családban van legalább egy horgász. Így a MOHOSZ az ország legnagyobb civil szervezetének is tekinthető" - tette hozzá.

A verseny mezőnyéhez fordulva azt mondta: a részt vevő 29 nemzet 300 csapatának "nagy felelőssége van abban, hogy mit adunk át az utánunk következő nemzedékeknek".

Csörgő Tamás főszervező tájékoztatása szerint a múlt vasárnap kezdődött, szombat reggelig tartó, csaknem egyhetes verseny mezőnye 1740 darab, mintegy 24 tonna halat fogott ki a Balatonból. A kifogott halak átlagsúlya megközelítette a 13,7 kilogrammot, volt két 30 kilogramm feletti, és nyolc 25 kilogramm feletti ponty is horogra akadt.

Radu Morar / Fotó: Katona Tibor / MTI

Radu Morar, az IBCC-verseny és a The Fishing & Hunting Channel tulajdonosa megköszönte a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-nek, hogy vigyáznak a tóra, amelyben sok hal van.

Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodás Zrt. horgászati ágazatvezetője köszönetet mondott a versenyzők és a szervezők profi hozzáállásáért, valamint azért, hogy nem érkeztek panaszok a horgászokra sem az érintett önkormányzatoktól, sem a helyi horgászegyesületektől.

Az eredményhirdetésen Rob Hughes horgász nagykövet, háromszoros világbajnok is köszöntötte a versenyzőket. A kupát a cseh Mikbaits & Kryston csapata nyerte, a második helyen a szintén cseh Rebel Baits CZ, míg a harmadikon az ugyancsak cseh Grunty.cz csapata végzett. A negyedik a cseh Badcarps lett, az ötödik helyen legjobb magyar csapatként a Starbaits Magyarország végzett. A legnagyobb tőpontyot (32,25 kilogramm) a szlovák Zemnik-Bodovka Slovakia, míg a legnagyobb tükörpontyot (24,95 kilogramm) a magyar Aqvarius Team fogta ki.

A versenyen a legtradicionálisabbnak tartott pontyhorgász nemzetek mellett távoli államok pontyhorgászai is képviseltették magukat, érkeztek Új-Zélandról, a Dél-afrikai Köztársaságból, Törökországból, Kazahsztánból és Vietnámból is. Az értékelésbe minden 10 kilogramm feletti ponty beleszámított, és a legtöbbet fogó csapat vitte el a főnyereményt - írja az MTI.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.