Krausz Gábor
Az érettségi időszak nemsokára elérkezik, így már lázas tanulásban vannak az idén érettségizők. A tananyagok elsajátítása mellett szellemileg is fontos, hogy felkészüljünk erre az időszakra! Most lapunknak Csehák Hajnalka pszichológus osztotta meg különféle praktikáit!
Az érettségi időszak megterhelő. A sok tanulás, és az esetleges szorongás a jövőről negatív gondolatokat idézhet elő az érettségizőkben. Most egy pszichológus véleményét kérte ki lapunk arról, hogy mégis hogyan készülhetünk fel szellemileg erre az időszakra!
Szellemileg megterhelő időszak ez az érettségizőknek. Az érettségi kapcsán Csehák Hajnalka pszichológus osztotta meg lapunkkal, hogy mit tehetünk ebben a stresszes időszakban.
Érdemes letenni a katasztrófa központú gondolkodásról!
- kezdte Csehák Hajnalka.
A szakember elmondása szerint az általunk felállított negatív gondolkodásmódot kerüljük ebben az időszakban. Amellett, hogy tanulunk, - ez az elsődleges szempont - fontos a szellemi felkészültség is. Vannak akik azt vallják, ha rosszra számítanak, akkor csakis jó dolog történhet velünk. Ezt a gondolatmenetet se feltétlenül alkalmazzuk. Azokat a hiedelmeket, amik arról szólnak, hogy alkalmatlanok vagyunk, mindenképpen kerüljük. A negatív gondolatokat fel kell cserélni arra, hogy bízzunk magunkban. Több éve tanulják már az érettségizők a tananyagokat. Nincsen olyan, hogy valaki tökéletesen felkészül, és ez rendben is van.
A gondolkodás fókuszába kell helyezni magát a tudást, nem a vizsgát elsősorban.
- tette hozzá Csehák Hajnalka.
A gondolkodásmód középpontjába az álljon, hogy mi magunk mindent megtettünk, hogy jól sikerülhessen az érettségink. Fontos a belső nyugalom.
Sokat szoktak segíteni ilyenkor az amulettek!
- nyilatkozta a pszichológus.
Segítségül szolgálnak ilyenkor a kisebb tárgyak is a pszichológus szerint. Tanuláskor és érettségi közben is helyezzük ki a kis tárgyunkat az asztalra, ez is sokat segíthet.
Nyugodtan legyünk ilyenkor egy kicsit babonásak! Minden dologról, amiről azt gondoljuk hogy segíthet, az a mentális felkészültségünket javíthatja.
A pszichológus szerint a félelmünket győzzük le ilyenkor, tegyünk meg mindent ami tőlünk telik. Készítsük fel az elménket. Felvehetünk akár egy pozitív szerepet is, van erre egy gyakorlat is.
Képzeld el, hogy bent ülsz az osztályban. Kívülről és felülről nézd magadat. Képzeletben állj fel, és kezdj el hátrálni magadtól, nézd ahogy írsz! Erősítsd meg magadban ezeket a gondolatokat: okos vagyok, nem idegeskedem. Ez egyfajta önbizalmat ad, és csökkenti a szorongást! Kicsit ezzel a stresszes szituációt eltávolíthatod magadtól
- mondta a Ripostnak Csehák Hajnalka.