
Elképesztő: Magyar Péter részt vesz egy “családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését” című beszélgetésen
Miközben bántotta, lehallgatta és mocskolta gyerekeinek az édesanyját.
Meglepő szereplő tűnik fel a Női Sikernap egyik pódiumbeszélgetésén. Magyar Péter a Tisza Párt elnöke ugyanis előadóként vesz részt a rendezvényen, amelynek címe: "Családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését."

Az esemény célja az, hogy példamutató történeteken keresztül mutassa be, milyen fontos a férfiak szerepe a nők szakmai kibontakozásának támogatásában. A választás azonban komoly kérdéseket vet fel. A szervezők ugyan igyekezték hangsúlyozni, hogy Magyar Péter nem politikai szereplőként, hanem magánemberként vesz részt a programon. Ami már csak azért is különös, mert a közelmúltban volt felesége, Varga Judit volt igazságügyi miniszter súlyos vádakat fogalmazott meg vele szemben.
Mindezt teszi annak fényében, hogy
- a felesége hátán kapaszkodott fel a jól fizető állásaiba
- egykori miniszteri posztot betöltő felesége politikai közösségének bemocskolásán dolgozik már egy éve
- verbálisan és — a feleség elmondása alapján — gyakorlatilag fizikailag is bántalmazta egykori partnerét
- egy békés vacsora után titokban LEHALLGATTA akkor állami vezetői posztot betöltő feleségét, majd a titokban felvett anyagot teátrálisan bevitte az ügyészségre
- meghazudtolta a volt felesége állításait, aki egyórás interjúban mesélt a házasságuk alatt történt borzalmakról
És ez még csak néhány példa volt...
A meghívás híre Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselőt is reagálásra késztette, aki Facebook-bejegyzésében fogalmazott meg éles kritikát a látottakról:
„Na, ezt egész biztosan nem hiszitek el. Első és második látásra is abszurditásban fogant álhírnek tűnik. Magyar Péter előadóként vesz majd részt egy pódiumbeszélgetésen, amelynek címe: „CSALÁDAPÁK, AKIK TÁMOGATTÁK FELESÉGÜK KARRIERÉPÍTÉSÉT”. Hangsúlyozzák a szervezők, hogy magánszemélyként vesz majd részt ezen, nem pedig politikusként. Ezt azért is jó tisztázni, mert valójában sohasem tudtuk, hogy a feleségét magánemberként vagy politikusjelöltként zsarolta, fenyegette, vagy hallgatta le. Ha már ilyen szép szériában van, javasoljuk, hogy mindenképp vegyen részt a telefontolvajlás és a bennfentes kereskedelem veszélyeiről szóló beszélgetéseken is. Sok vitánk volt és van Gyurcsány Ferenccel, de azt hiszem, sohasem vett és vett volna részt a „hatékony védelem a szemkilövetés ellen” c. beszélgetésen. A legszomorúbb az egészben az, hogy a Magyar Pétert támogató, külföldről kitömött gépezet mindezt szó nélkül hagyja. Ezt is, és a téboly minden más egyéb jelét is” – olvasható Dömötör Csaba posztjában.
Frissítés: Az óriási botrány hatására Magyar Péter megfutamodott, és bejelentette, hogy ő sem megy el a konferenciára.







