RETRO RÁDIÓ

Daganattal küzd a kis Noel: „Elvesztette szeme világát!”

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2025. 04. 02. 14:30

Segítségre van szüksége a beteg kisgyermeknek.

„Történetünk 2023 augusztus végén kezdődött, addig a három fiúnkkal, mint a mesében, szeretetben és boldogságban éltünk” – kezdett bele szívszorító vallomásába a kis Noel édesanyja a Remény alapítványnak. 

Noel egy vasárnapi ebédnél homályos látásra panaszkodott, egyheti szemészeti vizsgálat után a nagyfokú látásvesztése miatt úgy vélték a szülei, hogy komplex kivizsgálásra van szüksége. Ahová azonban nem tudták eljuttatni a kis Noel, aki a következő vasárnap reggel teljesen elveszítette a látását. Szülei azonnal a legközelebbi kórházba rohantak vele, ám akkor már túl késő volt. A laborvizsgálat rossz eredménye miatt a megyei kórházba szállították, ahol legvégül már MR felvétel is készült, ami alapján tumort fedeztek fel a testében az orvosok. 

Noel a Debreceni Klinikán kapott kemoterápiás kezelést. Az orrürege, a szemürege érintett és a koponyába húzódott hátra a daganat, vakságot okozva. A diagnózis: Neuroblastoma, ez a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganat. Az orvosok csontvelő-transzplantációt javasoltak. 

„2024. szeptemberében kiderült, hogy nagy valószínűséggel a daganat megint elkezdett benőni a baloldali szagló szervek felé. Így a kemoterápiát azonnal meg is kezdték. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, már a külföldi kezelés is sokba került és most folytatódnak a további kezelések. Sajnos a férjem is elvesztette a munkahelyét, mivel a másik két gyerekre valakinek vigyázzni kell, de ezt a munkahelye nem tolerálta, így még nehezebb helyzetbe kerültünk anyagilag. Szeretnénk, hogy Noel  mielőbb újból egészséges legyen, ehhez kérünk segítséget, melyet előre is köszönünk” – mesélte az édesanyja. 

A kis Noelt a Remény alapítványon keresztül tudod a gyógyuláshoz segíteni!„Történetünk 2023 augusztus végén kezdődött, addig a három fiúnkkal, mint a mesében, szeretetben és boldogságban éltünk” – kezdett bele szívszorító vallomásába a kis Noel édesanyja a Remény alapítványnak. 

Noel egy vasárnapi ebédnél homályos látásra panaszkodott, egyheti szemészeti vizsgálat után a nagyfokú látásvesztése miatt úgy vélték a szülei, hogy komplex kivizsgálásra van szüksége. Ahová azonban nem tudták eljuttatni a kis Noel, aki a következő vasárnap reggel teljesen elveszítette a látását. Szülei azonnal a legközelebbi kórházba rohantak vele, ám akkor már túl késő volt.

A laborvizsgálat rossz eredménye miatt a megyei kórházba szállították, ahol legvégül már MR felvétel is készült, ami alapján tumort fedeztek fel a testében az orvosok. 

Noel a Debreceni Klinikán kapott kemoterápiás kezelést. Az orrürege, a szemürege érintett és a koponyába húzódott hátra a daganat, vakságot okozva. A diagnózis: Neuroblastoma, ez a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganat. Az orvosok csontvelő-transzplantációt javasoltak. 

„2024. szeptemberében kiderült, hogy nagy valószínűséggel a daganat megint elkezdett benőni a baloldali szagló szervek felé. Így a kemoterápiát azonnal meg is kezdték. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, már a külföldi kezelés is sokba került és most folytatódnak a további kezelések. Sajnos a férjem is elvesztette a munkahelyét, mivel a másik két gyerekre valakinek vigyázzni kell, de ezt a munkahelye nem tolerálta, így még nehezebb helyzetbe kerültünk anyagilag. Szeretnénk, hogy Noel  mielőbb újból egészséges legyen, ehhez kérünk segítséget, melyet előre is köszönünk” – mesélte az édesanyja. 

A kis Noelt a Remény alapítványon keresztül tudod a gyógyuláshoz segíteni!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.