RETRO RÁDIÓ

Szörnyű tragédia: meghalt egy nagymama és unokája Budapest határában

P. Flóra
Szerző
P. Flóra
Létrehozva2025. 03. 18. 06:50
Frissítve2025. 03. 18. 07:25

Elképesztő figyelmetlenség vezetett a szerencsétlenséghez.

Defektet kapott, majd megállt a leállósávban egy kocsi 2023. január 8-án az M0-s körgyűrűn. A sofőr a volán mögött maradt, egy nő és unokája azonban kiszálltak, és leguggoltak a kerék mellé – olvasható a Fővárosi Főügyészség hétfői közleményében.

Fotó: Mehes Daniel /  Shutterstock

Ekkor érkezett egy teherautó, amelynek vezetője sávot akart váltani, ezért hosszú ideig nem az utat, hanem a bal oldali visszapillantót figyelte, így átlépte a záróvonalat. Már csak mintegy 45 méterre volt a várakozó utasoktól, amikor észlelte őket, és már hiába ellenkormányzott, elgázolta őket. A nagymama a helyszínen meghalt, a gyerek pedig a kórházban vesztette életét.

A sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt 2 év fogházbüntetésre ítélte a bíróság, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, egyúttal 5 évre eltiltotta a vezetéstől. Az ügyészség hosszabb szabadságvesztés, illetve a próbaidőre történő felfüggesztés mellőzése érdekében fellebbezett.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.