RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején

Létrehozva2025. 03. 15. 13:25
Frissítve2025. 03. 15. 15:40

Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Múzeumkertben tartott március 15-i ünnepi megemlékezésen. Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején - tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök hangsúlyozta, éppen úgy akarnak uralkodni rajtunk, mint régen a bécsi udvar helytartói tették.

POY_9348
Fotó:  Polyák Attila / magyar nemzet

 

Az orvosság nem az, hogy hátat fordítunk az Európai Uniónak, éppen ellenkezőleg nem kifelé, hanem befelé kell mennünk, elfoglaljuk és megváltoztatjuk - fogalmazott a miniszterelnök.

POY_9200
Fotó:  Polyák Attila / magyar nemzet

 

Kijelentette, hogy Brüsszelben is fordul majd egyet a történelem, eljön az idő és minden számlát ki fogunk egyenlíteni. Orbán Viktor Petőfi Sándort idézve azt mondta, hogy "ha nem fér a bőrébe, kihúzzuk majd belőle". Letörjük a túlkapásait, visszaszerezzük a nemzettől törvénytelen módon "elkonfiskált jogainkat", a "Brüsszelből fizetett labancaikat" pedig postafordultával visszaküldjük, hadd boldogítsák egymást az Európai Parlamentben - szögezte le. (MTI)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.