RETRO RÁDIÓ

Már a tiszásokat is megosztja Magyar Péter sunnyogása

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 03. 24. 10:52

Magyar Péter kínosan kerüli a válaszokat fontos kérdésekben. Például nem mer állást foglalni a Pride ügyében sem.

Magyar Péter nem tudja, hogy melyik kezébe harapjon. Az örökkévalóságig el szeretné húzni arra válaszadást, hogy támogatja-e a Pride-ot. Bár több interjúban is utalgatott arra, hogy kiáll-e a gyermekvédelemmel szemben a szexualitás utcára vitele mellett, vagy sem, kerek-perec még nem mert állásfoglalást tenni. Skrizofén érzés lehet, hogy a külföldi gazdái előtt azt kell bizonygatnia, hogy ő nem tiltaná be a Pride-ot, a szavazatvesztéstől félve itthon azonban nem mer kiállni a botrányos rendezvény mellett.

Budapest, Magyar Péter, pride
A budapesti Pride már évek óta nem a másság melletti kiállásról, hanem a botránykeltésről és a szeméremsértésről szól. Magyar Péter mégis kiállna mellette

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy Magyar Péter veszélyes játékot játszik, mivel lényegében elhallgatja még a saját támogatói elől is, hogy milyen döntéseket hozna egy olyan kérdésben, amelyben a magyar választók akaratának többsége egyértelműen az, hogy a jogszabályok egyértelműen a gyerekek védelmét helyezzék előtérbe. 

A Tisza Párt elnöke próbál körmönfontan nyilatkozni, ám elég könnyű megfejteni, hogy mit jelent, hogy a Pride-ot tiltó jogszabályt a gyülekezéshez való jog semmibevételének tekinti 

- magyarázta a lapnak a szakértő, majd azt is hozzátette, hogy mindent elárul a baloldali politikusról, hogy a pártjának az egyik fontos embere a genderaktivista Bódis Kriszta, aki a hazai LMBTQ-mozgalom meghatározó alakja.

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, nem gyerekeknek való

Magyar Péterrel szemben a magyar kormány egyértelmű véleményt fogalmaz meg a témában. Szerintük ugyanis a szexualitást nem lehet kivinni az utcára, a gyermekek védelméhez való jog sokkal fontosabb, mint a Pride-on vonulók jogai. Lázár János építési és közlekedési miniszter kifejtette: 

"Magyarországon a szerelem szabad, mindenki azt szereti, akit akar, úgy szereti, ahogy akarja, ebbe az állam nem szól bele. Amit nem lehet, az a reklámozása."

Ez olyan, mint a dohányzás. Magyarországon dohányozni szabad, de a dohányzást és a dohánytermékeket reklámozni, népszerűsíteni nem. És ebben közmegegyezés van, az a cél, hogy a gyermekeket megóvjuk

– mondta. A Pride-ról az a véleménye, hogy annak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, az néhány felnőtt ember közterületi reklámja, amelynek a éppen melegek a legnagyobb kárvallottjai.

A momentumosok parlamenti akciójáról és az azt követő tüntetésről még azt mondta a tárcavezető, hogy még mindig tisztességesebb hozzáállás, mint Magyar Péteré.

A momentumos gyerekek legalább felvállalják a véleményüket és kiállnak érte, még ha hülyeséget is csinálnak, de Magyar Péter ebben a kérdésben is sunnyog, nem tudni, hogy mi az álláspontja.

Szerinte Magyar Péter egyszerűen egy áruló.

Egy áruló, akit a mi politikai közösségünk felemelt, lehetőséget adott neki, majd ezt is elárulta. Ilyen emberre nem szabad rábízni egy ország vezetését, mert mindent és mindenkit el fog árulni.

Lázár János felhívta a figyelmet arra is, hogy Ukrajna kérdésében is sunnyog Magyar Péter. Lázár kijelentette: nem szabad megengedni, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen, mert abba tönkremegyünk. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.