
Kihűlt a hideg lakásban az édesanya - Megdöbbentő, mit mondott a fiú a bírónak
Magára hagyta ellátatlanul, mélyszegénységben élő édesanyját, és ezzel a vád szerint az idős asszony halálát okozta egy pusztavacsi férfi. A kihűlt édesanya halálával kapcsolatos vádakat csak részben ismerte be a fia.
Kihűlt édesanya: gondatlanságból elkövetett emberölésért és gondozási kötelezettség elmulasztásáért kell felelnie annak a férfinek, aki a vád szerint 2023 nyarán, teljesen magára hagyta a 77 éves szülőjét. H. István Ferenc sokáig Erzsébettel élt a pusztavacsi otthonukban, ám aztán a férfi munkavállalás ürügyén Budapestre költözött. Attól kezdve csak alkalmanként látogatta az édesanyját, miközben magánál tartotta a nő bankkártyáját. Az asszonynak ugyan vásárolt némi élelmiszert, de pénzt már nem hagyott nála, mi több, Erzsébet 193 ezer forintos nyugdíját két részletben felvette és el is költötte. Többször is megesett, hogy a nénit a szomszédok megsajnálták, és ők adtak neki enni. A jótevők kiadásait István utólag rendezte.

2023. december 20-án, Erzsébet telefonon panaszkodott a fiának, hogy nincs élelmiszere és a tüzelőanyaga is elfogyott. Az asszony könyörgése ellenére is csak napokkal később kereste fel az anyját, aki addigra kihűlés miatt meghalt.
A bűnügyi felügyeletben lévő vádlott egyébként az ülésről több mint egy órát késett. Magatartását azzal magyarázta, hogy ugyan a bíróság elküldte a címére a szabályszerű idézést, de már korábban elköltözött, és a küldemények átvételére általa meghatalmazott illető a levelet nem juttatta el hozzá. Ezért vált szükségessé, hogy az ügyvédje az eredeti időpontban telefonon felhívja, hogy induljon el. Persze a lakcímváltozást három napon belül jeleznie kellett volna a bíróságon, de ő ezt elfelejtette.
Nagyon sokat dolgozom, és általában este végzek, ezért mindig fáradt vagyok
– magyarázta a bírónő határozott stílusától megszeppent férfi.
A sértett alultáplált volt, és több súlyos betegségben is szenvedett. Többek között a mája, a tüdeje és a veséje károsodott, és agykéreg-sorvadása is volt
– ismertette az ügyész, és hozzátette: az asszony a halála előtt semmilyen orvosi segítséget nem kapott.
Így hűlt ki az édesanya
István az édesanyját 2023 októberében még arra is rávette, hogy felvegyen 400 ezer forint gyorskölcsönt, amit a férfi aztán a saját céljaira fordított. Erzsébet háza rendkívül elhanyagolt állapotban volt, a tetőn a cserepek hiányosak voltak, valamint villany, gáz és folyóvíz sem volt az épületbe bevezetve. A szobákat egérürülék borította. A rendőrök a helyszíni szemle során mindössze egy fél doboz margarin találtak élelmiszer gyanánt
Az ügyész mindehhez hozzátette, hogy István egyik szociális szervezetnél sem jelezte az édesanyja problémáit, pedig ezek megoldhatták volna Erzsébet gondozását és ellátását.
Az ügyészi indítványban az szerepelt, hogy amennyiben a vádlott beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje három év börtönbüntetésre.
Tudom, hogy részben felelős vagyok a történtekért, de nem minden az én hibám
– nyilatkozta a férfi az ülésen. Hogy pontosan mire gondolt, azt nem kívánta kifejteni, mindenesetre a bíróság így nem hozhatott ítéletet. Az első tárgyalást egy májusi napra tűzték ki.







