RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: A nyugdíjasok áfavisszatérítést kapnak egyes élelmiszerek után!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 22. 17:49
Frissítve2025. 02. 22. 18:29

Egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték és ezzel persze a profitjukat is. Ezt nem hagyja a kormány, jelentette be Orbán Viktor az évértékelőjén, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor beszédében emlékeztetett rá, hogy korábban már a kormány hozott árletörő intézkedéseket.  "Élelmiszerárstopp, árfigyelőrendszer, kötelező akciózás, és közben emeltük és emeltük és emeltük a béreket. A logikus gondolat, hogy az áremelkedések ellen magasabb fizetéssel lehet a legjobban védekezni. Ez általában igaz is, de nem mindig és nem minden körülmények között elég. Itt és most például nem elég" - mondta a miniszterelnök, majd így folytatta:

Egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték és ezzel persze a profitjukat is. Idén januárban a tejet 39 százalékkal, a tojást 35 százalékkal, az étolajat 11 százalékkal adták drágábban. Ez sok. Megengedhetetlen - jelentette ki Orbán Viktor, és azt mondta, utasította Nagy Márton gazdasági minisztert, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal az áremelkedések megállításáról. De "ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal", ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogják. "Nem szeretnék idáig eljutni, mert jobb a békesség és jobb a megállapodás." - szögezte le a kormányfő, aki a nyugdíjasokról is fontos bejelentést tett: 

"A nyugdíjasoknak külön figyelem jár, mert az élelmiszerárak tőlük nagyobb arányban viszik el a nyugdíjat, mint a dolgozóktól a fizetést. Ezért a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében egy bizonyos havi összeg erejéig vissza fogjuk téríteni az áfát. Az áfacsökkentés leginkább a kereskedelmi láncok profitját növelné, ezért nem ezt választjuk, az áfavisszatérítés viszont biztosan azokhoz jut, akiknek szánjuk, ezért ezt fogjuk bevezetni." - mondta Orbán Viktor.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.