
Menczer Tamás: meg kell védenünk Magyarországot, Brüsszelt pedig el kell foglalnunk
Soros és hálózata „Brüsszelbe költözik” – hívta fel a figyelmet Menczer Tamás.
Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy Magyarországon a háború-, bevándorlás- és genderpárti balliberális oldal az elmúlt években folyamatosan kapott pénzt, súlyos milliárdokat három helyről: az amerikai demokratáktól, Brüsszeltől és Sorostól.

Iszonyatos pénzeket használtak fel, mindent megtettek ellenünk, de nem tudtak bennünket megtörni, legyőzni! Most lebuktak! Donald Trump és Elon Musk lebuktatta a balliberális hálózatot. A guruló dollároknak búcsút mondhatnak, de ezzel a harcnak nincs vége
– fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy a hálózat emblematikus figurája, Daniel Freund EP-képviselő világosan elmondta: Brüsszelnek pótolnia kell a kieső amerikai pénzeket, és Sorosék is Brüsszelbe költöznek.
Meg kell védenünk Magyarországot, Brüsszelt pedig el kell foglalnunk! A döntő ütközet Brüsszelben lesz. Patrióták, harcra fel!
– írta Menczer Tamás.






