RETRO RÁDIÓ

Menczer Tamás: Brüsszel Péter mentegeti a pedofilokat mentegető haverját

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 21. 14:45

Az igazság mindig kiderül.

Magyar Péter lemondta a Puzsér Róberttel közös beszélgetését, majd zavaros magyarázkodásba kezdett. Végül arra hivatkozott döntésével kapcsolatban, miszerint a jobboldali sajtó méltatlan körülményeket teremtett azzal, hogy beszámolt a balliberális véleményvezér pedofíliát relativizáló gondolatairól. Ezek szerint  furcsa módon nem Puzsér botrányos kijelentésével volt igazából gondja, hanem az, hogy arról a sajtó beszámolt. 

Fotó: AFP

Arra az újságírói kérdésre pedig hajlandó sem volt válaszolni, hogy szerinte a pedofíliát relativizáló Puzsérnak helye van-e a közéletben. Az elemző a botrány kapcsán rámutatott: Magyar akkora bajban van, hogy már a baloldali közvélemény-kutatók sem mernek olyan adatokat közölni, melyek a Tisza Párt erősödését mutatnák.

Ezzel kapcsolatban felszólalt Menczer Tamás is, aki Facebook-bejegyzésében csapott oda Magyar Péternek. 

„ Puzsér Róbert Brüsszel Péter barátja. És Puzsér mentegeti a pedofilokat. Kicsi, Puzsér haverod szerint “felmérhetetlenül nagy morális különbség” van azok között, akik a gyerekeket megrontják, és azok között, akik ezt “pusztán” nézik az interneten. Vagyis Puzsér haverod szerint, ha valaki “csak” nézi a gyerekek megrontását, az nem is olyan nagy baj” – taglalta bejegyzésében Menczer Tamás.

„Ez hazugság. De neked ezzel nincs bajod. Te mentegeted a haverodat. És elszaladsz, elmenekülsz. Mert téged valójában senki és semmi nem érdekel, csak a hatalom meg a pénz. Téged nem érdekelnek a gyerekek, soha nem is érdekeltek. Ez az igazság. Brüsszel Péternek csak Brüsszel Péter fontos! Az igazság mindig kiderül rólad” – fejtette ki véleményét a Fideszes politikus Facebook-bejegyzésében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.