
Figyelmeztetést tett közzé a hatáság: a gyerekekre és a felnőttekre is veszélyt jelentenek ezek a játékok!
A mobilos játékok után most videójátékokat tesztelt a versenyhatóság, hogy kiderítse, milyen veszélyeket rejtenek. Mutatjuk, mire jutottak és mit tanácsolnak az ilyen játékkal játszó gyerekeknek és szüleiknek!
Sok kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a sokak által nagyon kedvelt mobil- és videójátékok vizsgálatára, illetve az ezekkel kapcsolatos ismeretterjesztésre. Ezúttal a játékkonzolokon és számítógépeken elérhető játékokkal kapcsolatban tettek közzé figyelmeztetést.

Nem ez az első figyelmeztetése a hatóságnak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024-ben egy edukációs kampány keretében már figyelmeztette a szülőket és a gyerekeket a mobiltelefonra letölthető ingyenes játékokkal kapcsolatos veszélyekre. Akkor 30 népszerű, különböző korosztályok számára ajánlott játékot vizsgált meg a hivatal és hívta fel a figyelmet azok veszélyeire. Ezúttal a videójátékokkal kapcsolatban teszik ugyanezt.
Milyen videójátékokat vizsgáltak?
A GVH ezúttal egy gyors elemzés keretében a nagy videójátékos platformok világát is megvizsgálta, amely során a szakértők 13 játékkonzolokon (Playstation és Xbox), illetve számítógépen elérhető, népszerű játékot vettek górcső alá.
Ilyen problémákra bukkantak
Kiemelt problémát jelent a kettős virtuális valuták használata, amik egy része a játékmenettel szerezhető, másik része viszont kizárólag valódi pénzért vásárolható meg. Ez utóbbi gyakran csak az ún. „kozmetikai kiegészítők” (skinek) vásárlására szolgál, de bizonyos játékokban, jelentős hatással lehet magára a játékmenetre is. Ez torzíthatja a játékélményt, és akár tisztességtelen előnyhöz is juttathatja a fizető játékosokat. Problémát jelent továbbá a pénzért megvásárolható valuták esetében az átválthatóság követhetetlensége, hogy forintban pontosan milyen értéket képviselnek a virtuális fizetőeszközökben meghatározott árak.
Kockázatot jelent a „loot-box” rendszer is, ami zsákbamacska-szerű mechanizmusa révén kínál véletlenszerű tartalmakat. Emellett egyre gyakoribb a játékosok szokásainak manipulálása is: a napi, heti vagy szezonális jutalmak rendszere ösztönözheti a játékosokat a rendszeres bejelentkezésre, ami frusztrációt és kényszerérzetet okozhat. Ezek a látszólag ártalmatlan mechanizmusok hosszú távon károsan hathatnak a játékosok mentális jólétére is.
Mit tehetnek a játékosok és a szülők?
- A tudatos döntések és a rejtett üzleti gyakorlatok ismerete segíthet a játékosoknak elkerülni a pénzügyi és mentális csapdákat. A versenyhatóság arra ösztönzi a játékosokat, hogy ismerjék meg a játékok üzleti modelljeit, következetesen figyeljék költéseiket, és csak megfontolt döntéseket hozzanak a játékon belüli vásárlások során. Emellett
- mielőtt valódi pénzért vásárolt virtuális valutával vásárolnának, váltsák át a virtuális valutában megadott összeget forintra, hogy felmérhessék a termék valódi értékét,
- mielőtt loot-boxot vásárolnának, nézzék meg, hogy a játék ad-e információt a loot-boxban előforduló nyereményekről, illetve nyerési esélyekről és ezeket figyelembe véve fontolják meg, hogy megéri-e azt megvásárolni.
A GVH a szülők számára a következőket ajánlja:
- Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.
- Beszélgessenek, tudatosítsák gyermekükben, hogy milyen trükkökkel ‒ sötét mintázatokkal ‒ próbálják befolyásolni a játékkészítők őket.
- Egyezzenek meg előre arról, hogy a gyermek legfeljebb milyen összegben, illetve milyen gyakorisággal vásárolhat a játékon belül, megtanítva ezzel a gyermeknek a pénz digitális használatát.
- Használjanak valamilyen szülői felügyelet szolgáltatást, amely segíthet a napi képernyőidő meghatározásában, illetve a biztonságos számítógép-használatban.






