RETRO RÁDIÓ

Érkezik az emelt minimálbér és az emelt pedagógus bérek is

WM
Szerző
WM
Létrehozva2025. 02. 06. 14:10

Jó hírek hangzottak el a kormányinfón. Vitályos Eszter kormányszóvivő közölte, hogy a napokban érkeznek az emelt bérek.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a csütörtöki kormányinfón emlékeztetett arra, hogy a napokban érkezik az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér is. A most januári emeléssel szintén a napokban érkezik meg a pedagógusok béremelése, ami 143 ezer dolgozót érint, idén 22,1 százalékkal emeli bérüket a kormány.

VITÁLYOS Eszter
Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormányinfón jelentette be a jó híreket / Fotó: Bruzák Noémi

Megkapták az első megemelt fizetésüket a vízügyes dolgozók is, bérük 30 százalékkal nőtt átlagosan. 

3 éves bérmegállapodás

Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az Indexnek korábban arról beszélt, hogy elérte a kormány a célját, hiszen hároméves bérmegállapodás született a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseletei között. Így teljesülhet az a cél, hogy 2027-ben a minimálbérnek el kell érnie az arra az évre várható rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. Így a minimálbér:

2025-ben 9 százalékkal, 290.800 forintra;

2026-ban 13 százalékkal, 328.600 forintra;

2027-re 14 százalékkal, 374.600 forintra emelkedik.

Fontos kiemelni, hogy megmarad a garantált bérminimum, mértéke 2025-ben 7 százalékkal növekedik, 348.800 forintra. 

Több területen is jelentős lesz a béremelés

Egy korábbi kormányinfón hangzott el, hogy az oktatásban 2025-ben 3876 milliárd forint áll rendelkezésre, ez közel 500 milliárd forintos növekményt jelent. Ez garantálja azt is, hogy a tavalyi 30 százalékos béremelés után idén 21 százalékos pedagógusbér-emelésre lehet számítani. 

Ezzel 2025-ben az átlagos pedagógusbér 840 ezer forintra nő, és jó esély van rá, hogy 2027-ben az átlagos pedagógusbér eléri az egymillió forintot. 

 Mint azt Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában megemlítette: már négyezer olyan pedagógus van, akinek a bére egymillió forint feletti összeg. A közszolgálatban dolgozók béremelése is folytatódik, de jelentős emelést kapnak a vízügyi- és tudománypolitikai területen dolgozók, valamint a bírák, az igazságügyi dolgozók, és a fogalmazók fizetése is jelentősen nőni fog. Utóbbiak esetében egy hároméves bérmegállapodás jött létre, aminek köszönhetően :

  • közel 50 százalékkal nő a bírák bére;
  • 80 százalékkal a fogalmazóké;
  • és 100 százalékkal a a bírósági alkalmazottaké.

Orbán Viktor: fantasztikus év lesz a 2025-ös

A miniszterelnök egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy egyesek finomabban fogalmaznak, amikor azt mondják, hogy 2025-ben megindulhatunk felfelé. Orbán Viktor azonban derűlátóbb, és azt mondja, hogy az idei év fantasztikus lesz. A tervek szerint a háború utáni első békeévben nagy növekedéssel lehet számolni. 

Számos olyan intézkedést hoztunk, amivel a vártnál nagyobb ütemben fognak a családok megindulni felfelé. 

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy sikerült megkötni a szakszervezetekkel és a munkaadókkal egy hároméves - közel 40 százalékos emelést előirányzó - minimálbér megállapodást. Szerinte ez az elmúlt évtized legnagyobb európai béremelése. 

És tudjuk, hogy a minimálbér megemelése a többi bérre is jótékony hatással van...

- jelezte a kormányfő, aki hozzátette, hogy a Covid után az egészségügyi dolgozók bérét rendezték, most a pedagógusok vannak soron, majd végre a vízügyesek és az igazságszolgáltatásban dolgozók is sorra kerülnek. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.