RETRO RÁDIÓ

Elfogták a tinit, aki bombával fenyegette az iskolákat

Létrehozva2025. 02. 01. 14:29

Igen komoly következményekkel kell számolnia a kamasznak.

Kattant a bilincs annak a mindössze 15 éves fiúnak a csuklóján, aki január 26. és 30. között nem kevesebb, mint 46 iskolának küldött robbantással fenyegető elektronikus levelet. A bombariadók ügyében nyomozó hatóságok hamar beazonosították, és 31-én, pénteken már meg is jelentek nála. A fiú egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kistelepülésen él. Elmondása szerint nem is lepődött meg azon, amikor a rendőrök megjelentek az ajtaja előtt.

A fiú végül teljeskörű beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg, és fussanak el az iskolákból. Az oktatási intézményeket találomra választotta ki, igaz, közöttük ott volt az a szakképző iskola, amit már két hónapja nem látogat, mert elege volt belőle, nem akart tovább tanulni. 

A kamaszt terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai – közölte a Rendőrség.

A bombariadó-hullámot elindító, január 23-ai fenyegetések küldőjét továbbra is keresik a hatóságok. A közel 300 intézményt megfenyegető tettest vagy tetteseket ezidáig sajnos nem sikerült beazonosítani.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.