RETRO RÁDIÓ

Dacol a sorsával Ádám, a bohócdoktor: ez az álma

Létrehozva2025. 02. 21. 06:00
Frissítve2025. 02. 21. 09:34

Versenyt fut az idővel Kovács Ádám István. A tüdejének csupán 25 százaléka működik, ennek ellenére nem adja fel. Épp hogy véget ért Ádám hosszas kórházi kezelése, már új terveket sző, amikkel meg tudja alapozni az életét.

A bohócdoki élete még 2010-ben változott meg, mikor egy építkezésen dolgozott, és vért köhögött fel. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok téves diagnózist állítottak fel. A röntgenfelvételek alapján emberfej nagyságú daganatot találtak nála. A műtét közben azonban komplikáció lépett fel, hiszen daganat helyett légmell volt Ádám tüdejében, ami a beavatkozás során összeomlott. Az életmentő műtét során eltávolították alsó tüdőlebenyét, öt oldalbordájának felét, majd néhány hét múlva a hátának is egy részét. Azóta a férfi légzéstámogatásra szorul.

Ismét kórházba került a bóhocdoktor
Ádám, a bohócdoktor tüdejének csupán a 17 százaléka működik Fotó: Faludi Koppány

Ádámról már lemondtak az orvosok

Az orvosok szerint egyetlen esélye az életben maradásra a tüdőtranszplantáció lenne. Azt azonban nem lehet végrehajtani rajta, mert az elbíráló bizottság úgy ítélte meg, hogy a beavatkozás kockázata túl nagy lenne nála a kísérőbetegségei miatt. Ádám azonban nem adja fel, és harcol, mert nagyon szeret élni. Az utóbbi időszakban azonban sok próbatétel elé állította a sors. A rendszeres kórházi kezelések miatt nem tudott munkát vállalni, így anyagilag nagyon kiszolgáltatott helyzetbe került.

Kórházban töltöttem az elmúlt időszakot, ezért nem tudtam dolgozni. Miután megkaptam a fizetésem, és kifizettem a ház törlesztő részletét és a számlákat, szinte nem is maradt pénzem élelmiszerre

 – emlékszik vissza Ádám, a bohócdoktor, aki ekkor határozta el, hogy a Heves vármegyei házához tartozó földterületeken gazdálkodásba kezd. Ha sikerül önellátóvá válnia, az hosszú távú megoldást jelentene számára, és mindig kerülne étel az asztalára.

Ádám bohócdoktor
Ha kész a kerítés, akkor ezen a területen tudna a bohócdoktor gazdálkodni Fotó: olvasói felvétel

A legfontosabb, hogy körbe kell kerítenem a területem, mivel Vécsen, ahol élek. sok a vad, így kárt tennének a termésben. Ha kész a kerítés, akkor már bármit meg tudnék termelni magamnak. Szerencsére lenne a munkában segítségem is, hiszen az unokahúgommal élek egy házban.

 -mesél a terveiről Ádám, aki az emberek segítségében bízik, mert csak így tudja megvásárolni a kerítéshez szükséges anyagokat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.