
Németországban kapták el a Váci úti ámokfutót
Korábban részegen, bedrogozva, több balesetet okozva hajtott keresztül a fővároson. Az ámokfutó a bűnügyi felügyeletből külföldre szökött, Németországban kapták el.
A német rendőrök azután adták ki a magyar hatóságoknak a budapesti ámokfutót, miután Németországba menekült, majd ott is bűncselekményt követett el - számolt be a TV2 Tények február 3-i adása.

Egy férfi 2021. június 30-án, reggel a Váci úton száguldozott méghozzá jogosítvány nélkül, részegen és bedrogozva, három utasával együtt. Az egyik kereszteződésben a rendőrök felfigyeltek az ámokfutóra, miután szabálytalanságot követett el. Ezért meg akarták állítani, de ő menekülni kezdett, amelynek során számos KRESZ-szabályt megszegett.
Többek között 100-130-cal száguldozott a sávok között, majd áthajtott a záróvonalon és átment a szemközti sávba, ezért több száz méteren keresztül a forgalommal szemben haladt. Emiatt pedig több autóst sávváltásra és hirtelen fékezésre kényszerített.
Az ámokfutó menekülésének az vetett véget, hogy a férfi nagy sebességgel a padkának ütközött és a kocsi első két kereke defektet kapott. Ezután a sofőr az utasait hátrahagyva egy társasházhoz futott, ahol egy 7. emeleti erkélyen üvöltözte, hogy öngyilkos lesz. A férfit végül a rendőröknek sikerült elfogniuk. Később szabadlábon védekezhetett.
Július 28-án, délelőtt szintén részegen ült be az autójába és XIX. kerületben az Ady Endre úton balesetet okozott. Mindezt úgy, hogy az előtte lévő autó megállt, de a részeg sofőr ezt nem érzékelte, és nekiütközött a másik kocsinak, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
Rögtön ezután a férfi a X. kerületben, az Üllői úton is balesetet okozott, miután elvesztette az uralmát az autója felett és egy másik kocsinak csapódott. Az ütközés miatt a másik autó sofőrje a járdára hajtott és ott egy fának csapódott. A sofőr ezt követően is elmenekült a helyszínről.
Az ügyészség a 26 éves férfit közúti veszélyeztetéssel, cserbenhagyással, valamint részegen való vezetéssel és kábítószer-birtoklással vádolta meg és vele szemben börtönbüntetést és vezetéstől való végleges eltiltást javasolt.
Emiatt a sofőrt először letartóztattatták, majd – az ügyészség indítványától eltérően és fellebbezése ellenére – bűnügyi felügyeletbe került. A bíróság az eljárás során más ügyben ismét letartóztatta, azonban mikor a másik eljárás megszűnt, akkor a férfi újra bűnügyi felügyeletbe került. Ő azonban megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait és külföldre, Németországba menekült, ahol ismét bűncselekményt követett el, ezért ott újra letartóztatták.
Az ámokfutót az eurtákópai elfogatóparancs alapján átadták a magyar hatóságoknak és az ügyészség indítványt tett a letartóztatására a szökés és a bűnismétlés veszélye miatt. A bíróság el is rendelte a letartóztatást. Az ügyben a bíróság az előkészítő ülést február 28-án fogja megtartani - írta az Origo.
Az ámokfutóról készült Tények riportot itt láthatod:







