tóth gabi
2025 meghozza a hatalmas változásokat a pénzügyek tekintetében. Szegedi Erika szerint hosszú út vezetett idáig, de végre elérkezett a sordöntő fordulat.
Nagy változásokat tartogat 2025 első néhány hónapja. Január 4-én, kora este a Hold elfedte a Szaturnuszt és ez vissza nem fordítható változások sorát indította el. Az év első hónapjaiban ez leginkább a pénzügyekre lesz hatással. Szegedi Erika főboszorkány szerint sokat kellett erre a pillanatra várni, de végre, szinte mindenkihez kegyesek lesznek az égiek.
Lassan közeledik a tavasz, elindultunk a fény felé. Az égiek most mindenkihez kegyesek lesznek. Hosszú idő után végre a pozitív energiák fogják segíteni az emberek mindennapjait. Ez az élet minden területén érezhető lesz, de a mostani helyzet leginkább a pénzügyek pozitív alakulását segíti elő
- vázolja a jövőt sejtelmesen Szegedi Erika. A változások most új munkahelyek, kedvező lehetőségek tekintetében fognak testet ölteni. A kezdeményezéseket a szerencse is felkarolja. Szegedi Erika úgy látja, hogy ha valaki most mer változtatni az életén, és tesz is érte, akkor az égiek mindenben támogatni fogják.
A főboszorkány úgy gondolja, hogy ha el akarsz indulni a pozitív változások útján, akkor merd megfogalmazni az álmaidat.
A jövő formálható és a te kezedben van. Idén az álmok megvalósításához minden segítséget megkapsz az égiektől, ezért ne hagyd ki ezt a vissza nem térő alkalmat. Ha tisztában vagy a céljaiddal, akkor az Univerzum melléd áll.
- mondja biztatóan a főboszorkány, aki a kártyalapokból úgy látja, hogy az év elején a legkiváltságosabb helyzetben a Vízöntők, az Oroszlánok és a Nyilasok lesznek. De ez a kivételes időszak a többi csillagjegy szülöttei számára is minden segítséget megad, hogy révbe érjenek.
Vízöntő
Bármibe kezd is bele, a siker végig fogja kísérni az útján. Ha munkahelyet szeretne váltani, vagy üzleti vállalkozást indítani, most nyugodt szívvel belevághat.
Halak
Vesse bele magát a munkába. Az igazi pénzügyi siker és előléptetés a mostani munkahelyén várja, ezért ne kacsintgasson más felé.
Kos
Általában az önfejűsége okozza a vesztét. Kérjen tanácsot, mert csak úgy lehet sikeres, különben a vesztébe rohan.
Bika
Pozitív változások időszaka veszi kezdetét, és végre teljesül az álma és igazi elismerésben lesz része a munkájában, több fizetésért.
Ikrek
A türelem az, ami célba juttatja. Ne hamarkodjon el semmit, legyen megfontolt, és meglátja, végre a munkájában is feljebb léphet. Ez anyagi előnyökkel is jár majd.
Rák
Ne számítson nagy változásokra sem a munkahelyén, sem a pénzügyei tekintetében. Legyen türelemmel, mert nem fog sokáig tartani ez a negatív széria.
Oroszlán
Jó év előtt áll. Bármihez nyúl, az arannyá változik. A munkahelyén elismerésben részesítik, és az anyagi helyzete már az éve elején stabilizálódik.
Mérleg
Komoly anyagi nehézségekkel kell szembenéznie, ha nem szedi össze magát. Ne meneküljön új munkahelyre, az sem lesz jobb. Inkább próbáljon meg a jelenlegi helyén jobban teljesíteni.
Skorpió
A sors kegyes lesz hozzá, ezért ki kell élveznie ezt az időszakot. Ha külföldi munkán töri a fejét, akkor vágjon bele bátran.
Nyilas
A sértődékenysége a veszte. Gondolja végig döntéseit hideg fejjel, mielőtt megfontolatlanul beleugrik valami újba.
Szűz
Számára a régi az új, és ez a sikerének titka. A mostani munkahelyén kell megmutatni, mire képes, mert most elismerésre és előléptetésre számíthat.
Bak
Hamisság veszi körül, ezért legyen különösen megfontolt. A hangzatos ajánlatok mögött galádság rejtőzik. Ne dőljön be!