tóth gabi
S. Roland autója egy parkolóban gyulladt ki. Az autó teljes terjedelmében égett, a bent ülő Roland lángoló ruhában kászálódott ki. A férfit saját barátja oltotta el és hívta a mentőket, de hiába: már nem tudták megmenteni.
Hátborzongató látványra lettek figyelmesek a vásárlók szerdán (január 8.) dél körül Nagykanizsán, egy élelmiszerbolt parkolójában. Az egyik ott várakozó kocsi ugyanis minden előzmény nélkül kigyulladt, az autó pedig pár pillanat múlva már teljes terjedelmében égett. Nem ez volt azonban a legszörnyűbb látvány: a tűz emésztette kocsiból ugyanis egyik pillanatban egy lángoló férfi szállt ki.
A borzalmas képsorokat úgy tudjuk, hogy többen teljesen lemerevedve, tátott szájjal bámulták, az emberek egy része ugyanis valósággal sokkot kapott. Információink szerint egy édesanya és a 20 éves fia voltak azok, akik az arra járók közül azonnal reagáltak és akcióba léptek: padlógázzal a kocsihoz hajtottak, majd kipattantak a járgányból és poroltóval, takaróval szaladtak segíteni. Lapunk úgy tudja, hogy az igazi sokk ekkor érte a segítségére siető asszonyt: ekkor derült ki ugyanis, hogy az előtte tántorgó, lángoló férfi nem más, mint az egyik kedves ismerőse, S. Roland.
A parkolóból még két férfi rohant oda, hogy segítse az oltást, ugyanis hatalmas veszély fenyegetett: attól féltek, hogy a lángoló autó berobban. A sérült férfi ekkor már borzalmas állapotban volt, így a négy ember együttes erővel ráfektette egy fóliára, ezután pedig mentőhelikopter vitte őt kórházba. Bár mindent megtettek érte, sajnos ez sem volt elég: pár órával később Roland belehalt súlyos égési sérüléseibe.
A férfi halála mindenkit megrázott: Roland és felesége, Klaudia ugyanis három gyermek szülei, az édesapa és felesége pedig mindenki szerint példás gonddal nevelte a kicsiket. Ismerőseik egybehangzó véleménye szerint a pár csodás szülők voltak, nagyon szép házasságban éltek, szerették egymást és a gyerekeket. Felesége, Klaudia most összetörten gyászolja Rolandot:
Édes, drága szerelmem, miért hagytál itt?
- tette fel a kérdést közösségi oldalán.
Azt, hogy pontosan mi történt a kocsival, vagy miért gyulladt ki, egyelőre nem tudni, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.