
Gyermekotthont is célba vettek a bombafenyegetések
Utcára kellett terelni a gyerekeket biztonsági intézkedések miatt.
Mint arról korábban beszámoltunk, január utolsó napján újabb iskolák kaptak bombariadós fenyegetést. Azonban kiderült, nem csak iskolákat céloztak meg a fenyegetésekkel az ismeretlen tettesek, de egy gyermekotthon és egy egyházi közösség is célkeresztbe került. A Zemplén térségében található girincsi gyermekotthonban dolgozókat és az ottani gyerekeket névtelen levélben bombarobbantással riogatták – írja a BOON. A hatóságok kiürítették az épületet és a tűzszerészek megkezdték annak átvizsgálását. A gyermekotthon lakóit biztonságos helyre szállították, míg a rendőrség a fenyegetés forrásának felderítésén dolgozik.
Nem ez volt az egyetlen, nem iskolát érintő bombariadó: Sátoraljaújhelyen egy egyházközség is hasonló fenyegetést kapott. Itt szintén megtörténtek a szükséges hatósági lépések – bombát itt sem találtak a rendőrök.
A hatóságok továbbra is nagy erőkkel keresik a fenyegető személyt vagy csoportot, akik ilyen módon próbálnak pánikot kelteni.
Eddigi információk szerint a következő intézményekben volt ma bombariadó:
- Kemény Ferenc Általános Iskola (Eger)
- Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola
- Girincsi Gyermekotthon
- zuglói Mogyoródi út 21. szám alatti középiskola
- Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola
- az összes Budapest School mikroiskola
- II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Tagiskolája (Miskolc)
- Koncz József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Bőcs)
A mostani fenyegető levelek megegyeznek a január 23-án közel 300 iskolának szétküldött, Allah nevében írt elektronikus levelek tartalmával.







