RETRO RÁDIÓ

Számos változás lép életbe 2025-től: béremelések, munkáshitel, támogatások

Létrehozva2024. 12. 28. 14:59

Dömötör Csaba, az Fidesz európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán összeszedte, hogy 2025 januárjától melyek lesznek - szigorúan a teljesség igénye nélkül - a legfontosabb életbe lépő intézkedések.

A képviselő kiemelte, hogy 2025-ben

9 százalékkal, 290 800 forintra nő a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 348 800 forintra, ami 7 százalékos emelésnek felel meg. Ez már a hároméves bérmegállapodás része.

Hozzátette, hogy folytatódni fognak az ágazati béremelések is, vagyis a tanárok az idei átlagosan 32 százalékos emelés után januártól újabb 21 százalékos emelést kapnak, ezzel az átlagbérük bruttó 844 ezer forintra emelkedik. A szakképzésben dolgozók bére is átlagosan 21 százalékkal emelkedik.

Emellett fontos változás az is, hogy nőni fognak a bírósági dolgozók illetménye is, ez is egy hároméves emelési program része. 

A következő három évben a bírák jövedelme 48 százalékkal, a bírósági titkároké és fogalmazóké átlagosan 82 százalékkal, más bírósági alkalmazottaké pedig 100 százalékkal emelkedik.

- írta. Közölte, hogy a vízügyi dolgozók sem maradnak ki a béremelkedésből, ők januártól átlagosan 30 százalékos emelést kapnak.

Dömötör Csaba a posztjában megemlítette a munkáshitelt is melyet a 17 és 25 év közötti dolgozó fiatalok fognak tudni igénybe venni, mégpedig legfeljebb 4 millió forintnyi kedvezményes hitelt lehet majd felvenni 10 éves futamidőre. 

Továbbá bővülnek a lakhatási támogatások is, valamint elindul a Vidéki Otthonfelújítási Program is. 

Előbbinél a munkáltatók jelentős adókedvezményt kapnak ahhoz, hogy lakhatási támogatást nyújtsanak 35 év alatti dolgozóiknak, legfeljebb havi 150 ezer forint értékben. Ezt lakbérre és hiteltörlesztésre lehet fordítani.

A Vidéki Otthonfelújítási Program kapcsán megjegyezte, hogy ezt a 5 ezer fő alatti településeken élő gyermekes családok vehetik igénybe. A támogatás egy 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból és egy 6 milliós kedvezményes kölcsönből áll.

Végezetül kitért egyéb más, fontos intézkedésre is. Ilyen például az a segítség is, amelyet a SZÉP-kártyát érinti. 

Januártól a kártyán lévő összeg 50 százalékát januártól lakásfelújításra is lehet fordítani.

Változni fog a korhatár a babaváró hitel igénylésénél is: 35 évre emelkedik. 

A képviselő közölte, hogy a Demján Sándorról elnevezett tőkeprogrammal februártól a kisvállalkozásokat tudják támogatni melynek az a célja, hogy ösztönözze a beruházásaikat, valamint javítsa tőkeellátottságukat és hitelképességüket. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.