RETRO RÁDIÓ

Órákon belül nagy hó várható Budapesten, ezt kérik az útnak indulóktól

WB
Szerző
WB
Létrehozva2024. 12. 22. 13:09

Az aktuális előrejelzések alapján órákon belül akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat Budapesten. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek ezért kéréssel fordul a fővárosi autósokhoz: kizárólag jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt járművekkel induljanak útnak - saját és a fővárosban közlekedők testi épségének megóvása, a balesetek elkerülése érdekében.

Kérik egyúttal, hogy a havazással, síkossá váló utakkal érintett időszakokban – általában legfeljebb egy-két napig – lehetőség szerint azok is a közösségi közlekedést vegyék igénybe, akik egyébként saját gépjárművel közlekednek a fővárosban.

Az FKF Köztisztasági Divízió még a csapadék megérkezését megelőzően preventív szórást végeztek, hogy a hó már alásózott utakra hulljon, nehezítve ezzel az útpályák lefagyását.

Budapest útjait az FKF a rendeletben meghatározott szigorú prioritási sorrendben takarítja: először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszait és egyéb közösségi közlekedési útvonalakat, ezt követően pedig a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utak következnek.

A mellékútvonal-hálózaton, beleértve a budai hegyvidéki mellékutakat is, csak a főutak rendbetétele után kezdődhet meg a munkavégzés.

Az FKF hangsúlyosan felhívja a gépjárműhasználók figyelmét a járművek kifogástalan műszaki állapotának és téli gumival való felszereltségének szükségességére, hiszen az elakadt, megcsúszott, vagy mozgásképtelenné vált személygépkocsik gyakran megnehezítik a BKK autóbuszainak menetrend szerinti közlekedését, sőt magát az utak síkosságmentesítését is ellehetetlenítik.

Az FKF a minél gördülékenyebb hóeltakarítás érdekében kéri az autósokat, hogy vigyázzanak a városban dolgozó, közfeladatot végző munkatársaikra! Fontos, hogy az autósok vezetés közben ne előzzék meg a síkosságmentesítésben, hóeltakarításban résztvevő járműveket, hiszen a munkagépek mögött értelemszerűen tisztább az útburkolat, jobbak az útviszonyok.

Fotó: Budapesti Közművek

Fontos tudni: a fővárosban a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás többszereplős feladat. Az ingatlanok előtti járdák síkosságmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia az épület előtti járdaszakasz takarításáról.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.