Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.12.08.

„Férj likvidálása az Északi-sarkra manónak!” - összegyűjtöttük, mit kérnének olvasóink a Mikulástól

Olvasóinkat szerencsére ma sem hagyta el a humorérzékük, amikor azt kérdeztük tőlük: ha lehetne egy kívánságuk, mit kérnének a Mikulástól. Ha már a Mikulásról van szó, a humor mellett az igazán mély érzelmek is felszínre törtek. Íme, olvasóink legvágyottabb kívánságai!

A Mikulás legendája legfőképp azért csodálatos, mert minden évben megmutatja azt, hogy a gyermekek lelke még tiszta, így képesek hinni. A gyerekek még elhiszik, hogy a Mikulás olyan csodás képességek birtokában van, hogy egyetlen éjszaka leforgása alatt ajándékot tud csempészni minden jó gyerek cipőcskéjébe, ráadásul pont azt, amiről már hónapok óta álmodoztak. Egy kicsit eljátszottunk a gondolattal, mi lenne, ha a felnőttek is hinnének a Mikulásban és lehetne hozzá egy kívánságuk. A vicces kommentek mellett bizony igen komoly kéréseket is megfogalmaztak olvasóink. Íme!

Mikulás
A Mikulás maga a csoda megtestesülése a gyerekek számára Fotó: pexels.com 

"Szent Miklós püspök, imádkozz nemzetünkért, családjainkért, gyermekeinkért, hogy legyen béke, szeretet a nemzetek között, családjainkban és minden ember szívében."

Azt, hogy minden éhezőnek jusson meleg étel és legyen fedél a feje felett minden rászorulónak! 

"Csak azt, hogy legyen egészség, szeretet, béke, nyugalom és meghitt otthon minden családnak!"

Békét kívánnék az egész világnak!

"Szerető társat, családot!"

Szeretném visszakapni a szüleimet!

"Azt, hogy a családom mellett lehessek!"

Azt, hogy a gyermekem gyógyuljon meg, ha nem is teljesen, de legalább legyen rohammentes.

"Látni szeretném a fiamat, aki 1 éve az angyalokhoz költözött."

Hozza vissza az egészségemet.

"Zárják be végleg a fegyvergyárakat!"

Persze a világmegváltó gondolatok mellett olvasóink egy része most sem bírta ki, hogy ne valami poénnal reagáljon újabb, Mikulással kapcsolatos kérdésünkre. Vannak, akik már nagyon várják az év végét, de olyan is akad, aki elküldené a férjét melegebb, akarjuk mondani, hidegebb éghajlatra. Egészen pontosan: dolgozni az Északi-sarkra.

Férj likvidálása az Északi-sarkra manónak!

"Legyen már vége ennek az évnek, de most azonnal!"

Egészség és sok pénz!

"Adja vissza a csizmámat!"

Egy nyertes ötöslottó! 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek