RETRO RÁDIÓ

"Már csak az ima segíthet" - az életéért küzd a 15 éves Fejér megyei Melissza

Létrehozva2024. 12. 14. 07:00
Frissítve2024. 12. 16. 12:05

Úgy tűnt, van remény az agydaganatos Melissza számára, ám az édesanyja megrázó hírt közölt.

Élet és halál között lebeg a 15 éves Melissza, akiről eddig azt hitték, a gyógyulás útjára lépett. A kislángi kislány agydaganata december elejére azonban annyira súlyosbodott, hogy a halálos kór ledöntötte a lábáról, kórházba került.

Fotó: Feol

– Már csak az ima segíthet – osztotta meg könnyeivel küzdve az édesanya a Feol-lal.  Éjszaka rohant be a kórházba Melisszához, miután kiderült, hogy a tüdeje teljesen feladta a harcot és lélegeztetőgépre kapcsolták. – Rögtön taxiba ültem, ahogy hívott a főorvos, mert lehet, legközelebb már nem lenne alkalmam látni... Nincsen jól, nagyon nincsen, sokkoló így látni... – tette hozzá.

Az édesanyja és családja teljesen összetört, főleg miután október közepén még minden teljesen rendben volt, a vizsgálatok nem mutattak elváltozást. Majd az alattomos betegség visszatért és szó szerint egyik napról a másikra ledöntötte őt a lábáról. December 9-én kezdődött a rosszullét, előtte semmi panasza nem volt. Hétfőn gyengének érezte magát, majd kedd reggelre se beszélni, se mozogni nem tudott már. Kórházba szállították, szerdán a szíve is leállt, csupán harmadszorra sikerült stabilizálni az állapotát. Az édesanya elmondta, hogy 15 éves kislánya magatehetetlenül fekszik; arra kéri az ismerősöket, segítőket, hogy hordozzák imádságban Melisszát...

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.