INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.12.21. 08:22
Módosítva: 2024.12.21. 08:40

Lázár János, Hajdú Péter műsorában: Magyar Péter egy divat, nem több ennél

Lázár János őszintén elárulta sok fontos témában a véleményét.

A Tisza Párt elnökéről és Novák Katalin korábbi köztársasági elnökről is kemény kritikát fogalmazott meg Lázár János építési és közlekedési miniszter Hajdú Péter Beköltözve című műsorának legújabb adásában. A műsorvezető több, a kormány számára kellemetlen témára is rákérdezett a miniszternél. Ilyen téma volt a Novák Katalin és Varga Judit lemondásához vezető kegyelmi-botrány, amelyet Lázár János az év legnagyobb botrányának nevezett.

LÁZÁR János
Lázár János / Fotó: Illyés Tibor / MTI

A miniszter nem titkolta, hogy ez volt a kormány eddigi egyik legkellemetlenebb ügye, Novák Katalin pedig azzal, hogy aláírta a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi kérelmét, Varga Judit pedig igazságügyi miniszterként ellenjegyezte, elkerülhetetlenné tette a lemondásukat. Ezt azzal magyarázta, hogy politikai felelősség terhelte őket, ráadásul Novák Katalin államfőként nem engedhetett meg magának ekkora hibát. 

Arra a felvetésre, hogy még mindig nem derült ki, Novák Katalin miért adott kegyelmet és milyen szerepe volt az ügyben Balogh Zoltánnak, Lázár János világossá tette,

nem lehet kegyelmet adni senkinek, aki bármilyen téren is érintett egy pedofilügyben. 

A miniszter szerint Balogh Zoltán lelkészként nem visel akkora felelősséget, mint a korábbi köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter, akikre társadalmi és politika felelősség nehezedik, ráadásul egy olyan politikai közegben, amelyben a család a legfontosabb. Ilyen körülmények között pedig nem lehet hibázni, így elkerülhetetlen volt az államfő és a korábbi miniszter lemondása.

Lázár János véleménye szerint Novák Katalin túl ambiciózus volt köztársasági elnöknek, szerinte a korábbi családügyi miniszter még nem állt készen az államfői tisztségre, részben fiatal kora miatt sem, míg elődei, valamint Sulyok Tamás, jelenlegi köztársasági elnök életpályájához már illeszkedik a köztársasági elnökséggel járó felelősség.

Hajdú Péter és Lázár János sem vitatta, hogy Magyar Péter politikai karrierjét a kegyelmi ügy alapozta meg. A műsorvezető felvetette, hogy Magyar az első nyilatkozataiban nem támadta ilyen hevesen a kormányt, korábbi feleségét, Varga Juditot és volt államfőt pedig védelmébe vette. Lázár János egyértelművé tette, mi áll a Tisza Párt elnökénél végbemenő gyors változás hátterében.

Brüsszeli nagyemberek rátették a kezüket Magyar Péter vállára, hátha sikerül végre leszámolniuk Orbán Viktor miniszterelnökkel. Egyértelmű, hogy ez az egész Orbán Viktorról szól és nem Magyar Péter személyéről.

Lázár emlékeztetett, 2018 és 2022 között „sportfeleségként” Magyar Péter többet kapott a Fidesztől, mint Lázár János. Súlyos morális problémának tartja, hogy Magyar most azokat támadja, akik „fogták a kezét és segítették”, ráadásul akkor vált támadóvá, amikor már „nem kapott lóvét”. Hajdú Péter kérdésére Lázár felidézte, kétszer találkozott a Tisza Párt elnökével, így sem most, sem korábban nem voltak közelebbi kapcsolatban. Szerinte a Tisza elnökének stílusa a kettős személyiségére vezethető vissza. 

Lázár János úgy véli, Magyar Péter pusztán divat. Azért népszerű, mert újdonság, az újak pedig mindig divatosabbak.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek