RETRO RÁDIÓ

Lecsaptak rá: külföldön fogták el a két magyar haláláért felelős férfit

Létrehozva2024. 12. 11. 19:05

A baleset után hét ember elmenekült, egyiküket most külföldön elfogták. A történtek két magyar életét követelték.

Fekete napként vonult be a magyar balesetek történetébe április 18-a. Aznap ugyanis két magyar vesztette életét a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, méghozzá döbbenetes körülmények között: egy hatalmas, fekete, bolgár rendszámú kocsi ugyanis áttért a szemközti sávba, majd ott összeütközött a szemből, szabályosan érkező autóval és a mögötte haladó járművel is. 

két magyar
A két magyar életéért felelős emberek meglógtak az igazságszolgáltatás elől. Úgy tudjuk, hogy most egyikükre külföldön sikerült lecsapniuk a rendőröknek   Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A baleset két magyar életét követelte

A kocsik brutálisan összetörtek: a külföldi kocsi eleje felismerhetetlenségig összeroncsolódott, míg a másik autó szinte elemeire tört és egy ép rész sem maradt rajta. A bent utazó középkorú pár be is szorult a roncsba, onnan csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Bár rögtön átadták a két embert a mentősöknek, nem lehetett rajtuk segíteni: a helyszínen elhunytak. A rendőrök azonban hiába keresték a bolgár kocsiban ülő felelőst, nem volt kit elszámoltatni: a roncsból ugyanis a sofőr és az utasok is megpattantak, és mire a hatóságok kiérkeztek, már csak bottal üthették a nyomukat. 

Nepáliakat keresnek

A zsaruk hajtóvadászatot indítottak a magyar kocsit legyaluló külföldiek után: 

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, az okozó és utasai után hajtóvadászatot indítottak

 - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset után. Ekkor kiderült, hogy a rendőrség valójában hét, nepáli nemzetiségű embert keres: a hat férfit és a nőt azonban idáig nem találták. 

A Ripost azonban megtudta, hogy egyikük most, hónapokkal később végre horogra akadt: információink szerint a férfit külföldön kapták el a rendőrök. Lapunk úgy értesült, hogy elszámoltatása sem várat sokáig magára: a férfit ugyanis a holnapi nap folyamán, csütörtökön (dec. 12.) Magyarországra hozzák, ahol hosszú hónapok után a rendőrség előtt elszámolniuk áprilisi tettükkel. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.