tóth gabi
Kitörtek az ablakok, megremegett a föld – ekkorát robbant egy lakás Miskolcon keddről szerdára virradó éjszaka. Három embert vittek kórházba a mentősök a miskolci gázrobbanás után. Az egyik lakó értesítette a segélyhívót, majd próbálta megkeresni a romok alá szorult sérülteket.
Hatalmas robbanás rázta meg Miskolcot november 13-án szerdánra virradó éjszaka. Az Erdő soron egy családi ház jellegű társasházban két lakás gázszivárgás miatt felrobbant. Két nőt és egy férfit temetett maga alá a törmelék. Lapunknak a társasházban élő egyik fiatal, Horváth Botond mesélte el a miskolci gázrobbanás részleteit. Ő volt az, aki értesítette a segélyhívót és keresni kezdte a romok alá szorult sérülteket.
Ez valami borzalmas volt, azóta is sokkban vagyok
– kezdte a Ripostnak Botond. „Már készültünk aludni és egyszer csak egy hatalmas robbanást éreztünk, megemelkedtünk az ággyal együtt, még a falak is megmozdultak. Ez itt úgy néz ki, hogy egy nagy épület, amiben több házrész van, mindegyikben másik család lakik. Gyorsan kimentünk az udvarra. Először azt hittem, hogy nálunk történt valami, mert akkorát szólt a robbanás. Aztán láttuk meg, hogy konkrétan a két első lakás romokban van. Teljesen megsemmisültek!"
Botond ekkor hallotta meg az idős szomszédasszony és lánya segélykiáltásait a romok alól.
El nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, nagyon brutális volt
– folytatta.
A szomszédok, egy idős asszony és annak a lánya a törmelékek alól kiabáltak. Azt mondták, hogy: ”Segítség! meg, hogy „Beszorult a lábam!” , „Itt vagyunk bent, élünk!” Azonnal értesítettem a 112-es segélyhívószámot. Ezután egy másik szomszéd is kijött és ketten fejlámpával kezdtük el keresni őket a törmelék alatt. Aztán pár perc múlva már meg is érkeztek a tűzoltók, ők átvették tőlünk a keresést, végül ők emelték ki a három sérültet.
Botond elmondása szerint gázszivárgás volt, amit valamivel berobbantottak.
Én úgy tudom, hogy gázszivárgás volt. Azt is mondták, hogy valamelyik lakó dohányozhatott, de azt is hallottam már, hogy elég ehhez egy kapcsolót felkapcsolni és már meg is van a szikra ahhoz, hogy minden az egekbe repüljön. Úgy tudom, hogy a három sérültet elvitte a mentő. Mi nem tudtunk itt aludni, tulajdonképpen lakhatatlanná váltak a lakások
– zárta.
Információink szerint a sérültek közül az egyiket az intenzív osztályon ápolják, míg egy fiatalabb nőről - feltehetően a Botond által említett asszony lányáról - a traumatológián gondoskodnak.
A boon.hu videóját az esetről ITT tudod megnézni: