5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Halálos tömegkarambol az M1-esen: két gyanúsított került elő Magyarország egyik legnagyobb tömegszerencsétlensége kapcsán

Létrehozva2024. 11. 02. 08:45

Friss fejlemények a megrázó ügy kapcsán...

2023. március 11. fekete nap volt a magyar közlekedésben: az M1-es autópálya Budapest felől Győr irányába tartó sávjában 41 járművet érintő tömegbaleset történt, miután szél- és homokvihar alakult ki az útszakaszon. A balesetben 39-en sérültek meg, köztük 10 gyermek; egy 44 éves családapa pedig életét vesztette. A hatóságok másfél éves nyomozása eddig nem hozott eredményt, most azonban egy férfit és egy nőt hallgattak ki, akiket közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítanak – tudatta a Tények. Borbély Zoltán ügyvéd a műsornak elárulta: a közúti baleset gondatlan okozása azt jelenti, hogy őket nem halálos tömegbaleset okozásáért vonták felelősségre, azaz nem ők voltak a tömegszerencsétlenség kiváltói, ugyanakkor hozzájárulhattak a balesethez – akár a követési távolság be nem tartásával, akár relatív gyorshajtással, azaz nem a látási viszonyoknak megfelelő sebesség választásával. 

Azt, hogy ki felelős, vagy kik felelősek a tömegkarambolért, máig nem tudni.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.