RETRO RÁDIÓ

Szívszorító: így segítenek a bécsi horrorbaleset három gyászoló családjának

Létrehozva2024. 11. 28. 08:00

A temetés és a hazaszállítás gigászi összegbe fog kerülni, így a helyi közösség most megható összefogással segít a családoknak. A balesetben hárman meghaltak, ketten még most is az életükért küzdenek.

Még a sokat látott osztrák rendőröket is elborzasztotta az a szörnyű baleset Gänserndorf mellett, ami három fiatal magyar munkás életét követelte. Aznap öt magyar munkás ült be egy régi típusú BMW-be, amivel éppen hazafelé tartottak kinti munkájukból. Az L9-es úton, Bécs közelében azonban a 30 éves sofőr letért az útról és egy fának rohant. 

baleset
A balesetben elhunyt Márk, Mátyás és Miklós hazaszállítása és temetése nagyon sokba fog kerülni. Most a szeretteiknek igyekeznek segíteni Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Hárman haltak meg a balesetben

A kocsi teljesen összeroncsolódott, a bent ülő magyarokat pedig a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Két ember élet és halál között szállítottak a st. pölteni, illetve a bécsi kórházba, hármukon azonban már nem tudtak segíteni: M. Márk, Mátyás és H. Miklós a helyszínen szörnyethaltak. Az Arlóról, Borsodnádasdról és Mályinkáról származó munkások rokonsága és ismerősei összetörtek szeretteik halála után, akik nem csupán munkatársak, de nagyon jó barátok is voltak.

- Nemsokára felébredek ebből a szörnyű rémalomból, igaz, egyetlenem? – tette fel a kérdést közösségi oldalán Miklós összetört kedvese.

Temetésre gyűjtenek

A családoknak azonban a gyász mellett egyéb szörnyűséggel is szembe kell nézniük: a testeket ugyanis nem csak, hogy haza kell hozatniuk, hanem a temetést is intézniük kell, ezek pedig gigászi összegeket fognak felemészteni. Ezért a helyiek azonnal akcióba léptek, és gyűjtésbe fogtak.

- Biztosan értesültek róla, hogy Márk, 29 éves lakosunk Ausztriában, egy tragikus autóbalesetben életét veszítette. Mivel a tragédia külföldön történt, így a hazaszállítása és az ügyintézési költségek nagyon magasak - írta Mályinka önkormányzata. Hozzátették, hogy azért szeretetnének segíteni, hogy a gyászoló szülők méltóképpen elbúcsúzhassanak szeretett gyermeküktőll.

A Mályinkai Önkormányzat nevében szeretnénk gyűjtést indítani, hogy a családját megsegítsük a költségek finanszírozásában és gyermeküktől itthon méltóképpen el tudjanak búcsúzni 

- szögezték le. Kérnek mindenkit, hogy aki tud, az segítsen Márk családjának: 

A befolyt összeget a temetésig az önkormányzat fogja kezelni. Kérünk mindenkit, aki teheti, támogassa a kezdeményezést!

 - írta az önkormányzat. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.