RETRO RÁDIÓ

Álmában ma is táncol a Jókai utcai házomlásban lebénult balerina

Létrehozva2024. 11. 30. 12:45

Interjút adott Tóth Niki. A házomlásban lebénult balerina mindent megtesz, hogy egyszer újra lábra álljon.

Az egész országot megrázta Tóth Nikolett története: ő az a balerina, aki 2022 nyarán éppen a munkahelyére tartott az akkori kedvesével Budapesten, amikor a Jókai utca egyik beépítés alatt álló tetőtérből épületelemek zuhantak a mélybe. A törmelékek maguk alá temették a lányt, akit ugyan kimenekítettek, de eleinte az is kérdéses volt, hogy túléli-e a balesetet. Az orvosok végül megmentették, sajnos azonban elég hamar bizonyossá vált: minden jel szerint soha nem táncolhat újra, sőt, talán lábra állni sem fog. 

Tóth Nikolett, Jókai utcai házomlás, balerina
Tóth Nikolett elárulta: annak ellenére, hogy lebénult, továbbra is balerinaként tekint magára  Fotó: Metropol

Interjút adott a Metropolnak a lebénult balerina

Niki egy napját most a Metropol kísérte végig. A lánnyal a stáb a tragikus házomlás helyszínén találkoztak. Elárulta: nem emlékszik semmire a történtekből, így nem viseli meg a helyszín. 

"Nem visel meg a ház látványa, ugyanakkor furcsa érzés ránézni, hiszen tudom, hogy ez az az épület, amely megváltoztatta az életemet" – mondta Niki, majd elárulta az építést végeztető vállalkozóval és a kivitelezővel ugyan próbáltak megegyezni, de csupán hitegetést kapott.

A vállalkozó még annyit sem mondott, hogy bocsi

– jegyezte meg a fiatal művésznő, aki azt is felfedte: kerekesszéke dacára lélekben továbbra is balerinának érzi magát. Sőt: noha az orvosok nem biztatják különösebben, ő mindent megtesz azért, hogy egyszer újra lábra álljon. 

Szeretnék újra járni, még ha csak mankóval is, és persze egyszer szeretnék családot alapítani

 – jelentette ki. Elárulta: álmában még most is táncol.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.