RETRO RÁDIÓ

Újabb frontot nyitna a Tisza a hazánk elleni támadásokban

Létrehozva2024. 10. 31. 11:34
Frissítve2024. 10. 31. 17:23

Magyar Péterék súlyos bevételeket vonnának el Magyarországtól Brüsszel javára.

A Tisza Párt ismét a Magyarország érdekeit súlyosan sértő javaslatot támogatott az Európai Parlamentben (EP). A dokumentumban – amely számos ponton szembemegy az Európai Tanács álláspontjával az Európai Unió (EU) 2025-ös költségvetés-tervezetéről – egyebek mellett azt szorgalmazzák, hogy a tagállami bevételeket uniós bevételként kezeljék, emellett teljesen új saját források bevezetését is tervezik a tagállamok rovására, azok pénzügyi szuverenitása ellen irányuló módon. 

Fotó: Markovics Gábor

A szociáldemokrata párti, román Victor Negrescu által előadóként jegyzett indítvány szerint az új bevételi forrásoknak bevezetésével fedeznék a Next Generation EU elnevezésű helyreállítási alap hiteleit, amelyekből egyébként a hazánknak járó részt még mindig nem fizette ki Brüsszel. A Tisza Párt képviselői név szerinti szavazás során is támogatták az új saját források bevezetését sürgető bekezdést, emellett a végszavazásnál ugyancsak megszavazták a jelentéstervezetet, amely egyébként nem kapott többséget.

– Az Európai Parlament jelentéstervezetének vonatkozó szövege súlyos támadás a tagállamok pénzügyi szuverenitása ellen. Magyarországnak nem érdeke az uniós költségvetés bevételeinek megváltoztatása – jelentette ki a Magyar Nemzetnek az uniós ügyekben járatos gazdasági szakember. 

Mint rámutatott, a Tisza párt által is támogatott javaslat pénzt akar elvenni a magyaroktól, emellett szavai szerint az Európai Bizottság tervei között szereplő új saját forrástípusok regresszívek, azaz a gazdagabb tagállamoknak kedveznek. 

– A Next Generation EU hitelek visszafizetéséhez pedig nincs szükség mindenképpen új saját források bevezetésére, a mostani rendszer is megfelelően biztosítja a törlesztéshez szükséges forrásokat, de álságos és veszélyes is összekapcsolni a két kérdést. Az adófizető polgárokat akarja félrevezetni az, aki azt állítja, hogy csak új saját források bevezetésével lehet a törlesztést megvalósítani. Magyarország számára a mostani saját forrásrendszer megfelelő, a bruttó nemzeti jövedelmen (GNI) alapuló saját forrás elégséges és átlátható bevétel, egyszerűen végrehajtható, emellett igazságos teherviselést biztosít a tagállamok között – fejtette ki a szakember.

Magyar Péter és a Tisza Párt többi mandátumot szerzett európai parlamenti képviselője az elmúlt hetekben számos más esetben is a magyar érdekek ellen lobbiztak. Így például nem szavazták meg a Fideszt is a soraiban tudó Patriótáknak azt a javaslatát, amelyben a legnagyobb jobboldali frakció azt szorgalmazta, hogy folyósítsák Magyarországnak a neki járó uniós forrásokat. 

Ezzel szemben a Magyar Péter vezette párt támogatta a migrációs paktumot, amely a tervek szerint bevándorlókat telepítene hazánkba, ahogyan mögé álltak annak az európai parlamenti állásfoglalásnak is, amely egyebek mellett az „LMBTQ jogok védelmének előmozdítására” biztosítana többletforrásokat. 

A Tisza-vezér azzal is borzolta a magyar közvéleményt a minap, hogy Brüsszel elképzelései mentén követelte az uniós agrártámogatási rendszer lebontását, ami viszont csődbe vinné a magyar gazdákat. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.