RETRO RÁDIÓ

"Borzalmas látvány fogadott bennünket" - lángok martalékává vált egy élet munkája Dunakeszin

Létrehozva2024. 10. 07. 11:00

Leégett egy ikerház egyik fele pár napja Dunakeszin. Könnyen lehet, hogy a lángok azért nem okoztak személyi sérülést, mert az ott lakó család egyik tagja sem tartózkodott otthon. A bajról több szomszéd is értesítette a házaspárt, akik olaszországi útjukat voltak kénytelenek megszakítani. Mikor hazaértek, azt látták, hogy életük munkája veszett kárba.

Élete munkája vált órák alatt a lángok martalékává a Dunakeszin élő Szűcs házaspárnak szeptember 28-án, szombaton. Ágnes és László pénteken indultak rokonok társaságában Olaszországba. Szombaton éppen egy strandon pihentek, és városnézést terveztek, amikor csörgött a telefonjuk, és életük egyik legrosszabb híréről értesítették őket.

IMG_1662
Dunakeszi
tűz
lángok martalékává
leégett ház
A lángok felemésztették Szűcsék vagyonát  Fotó: MK

A szomszédunk keresett bennünket, és elmondta, nagy a baj. Dunakeszi azon részén, ahol élünk, 1989-ben parcellázták ki a telkeket ikerházak számára. Az akkor még működő tanácsnál bejelentkeztünk a programra, igaz, még nem volt az építkezéshez partnerünk. A tanács segítségével egymásra találtunk, és azóta is nagyon jó a kapcsolatunk. A gyermekeink is nagyjából egyidősek, már ide születtek

 – mesélte Ágnes, és hozzátette: az otthonukat szó szerint saját kezűleg építették fel.

Nem nagyon volt rá pénzünk, hogy mestereket fogadjunk, de a férjem sok mindenhez ért, és egy nagyon ügyes villanyszerelő. A családban van ács és egyéb szakemberek is, ezért ezt a problémát áthidaltuk. Én magam is kitartóan hordtam a maltert és a betont

 – emlékezett vissza a családanya.

A telefonhívás után a házaspár szeretett volna azonnal hazajönni, de csak vasárnapra kaptak repülőjegyet, így 29-én, estére értek Dunakeszire.

Borzalmas látvány fogadott bennünket. A legkedvesebb értékeink és emlékeink nagy része odaveszett. Megsemmisültek a férjem katonaságtól kapott levelei, a ruháink és a műszaki berendezéseink

 – mondta a családanya.

IMG_1653
Dunakeszi
tűz
lángok martalékává
leégett ház
A törmelékek takarítását megkezdték  Fotó: MK

A szóban forgó hétvégén Szűcsék két felnőtt fia sem tartózkodott otthon. Az egyik Vácra utazott, a másik egy ismerőse esküvőjén vett részt Pécsett.

Bennünk is felmerült a kérdés, hogy szerencse vagy szerencsétlenség, hogy éppen nem voltunk otthon. Annyi jó van a rosszban, hogy mindannyian életben maradtunk, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy László meg tudta volna menteni az épület nagy részét

 – fejtetti ki a feleség.

A lángok nem kímélték Szűcsék legkedvesebb emlékeit

A család az első napokban ismerősöknél és a szomszédoknál aludhatott, de már kaptak az önkormányzattól egy másfél szobás szükséglakást. A biztosító kárszakértője csütörtökön tart szemlét az épületben. A biztosítók általában a szerződésben kikötik, hogy hasonló káresetekben a felmérésig a helyszínt kizárólag a kárenyhítés érdekében szabad megváltoztatni. Szűcsék az emeletről már kivitték a törmelékek egy részét, illetve az épületet nejlonnal is letakarták, nehogy az eső következtében a födém leszakadjon.

Szeretnénk az otthonunkat teljesen újraépíteni. Persze a közvetlen szomszédunkat is érte kár, az ő házrészén a tető égett meg.

A statikus Szűcséknek azt mondta, hogy az alsó szint nagy része menthető, de a felsőt teljesen újra kell építeni. A tüzet valószínűleg elektromos zárlat okozta.

Aki szívesen segít a bajba jutott családnak, ide kattintva megtudja, milyen számlaszámra utalhat.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.