tóth gabi
A baloldali Átlátszó mutatta be a terhelő dokumentumokat...
Tucatszám kötötte a felesleges és túlárazott megbízásokat a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ - írja a baloldali Átlátszó hírportál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2021-es jelentésére hivatkozva.
A KEHI nem nyilvános jelentése szerint a Diákhitel Központ 2020-ban közel 500 millió forintot költött hirdetésekre és reklámokra. „Az ezek között megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással, előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve bizonyos esetekben a szerződéskötéseket megelőzően olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítő képessége eleve kétséges.”
A napvilágot látott dokumentumok szerint Magyar Péter megrendelésére "egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba került, és összesen 4 milliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került."
Az Átlátszó beszámolója szerint a KEHI emberei több kérdéses szerződést is vizsgáltak, amelyekből kiderült, hogy egyes ajánlattételek esetében nem állt fent valós verseny, vagy éppen túlárazás történt. A jelentés megjegyzi, hogy
Ahogy arról korábban a Metropol is bezámolt, Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként körmönfont megoldásokkal juttatta sok pénzhez azokat a haverjait, akikkel most éppen a politikában próbálkoznak. Fiktívnek tűnő szerződéseket, az utolsó pillanatban történt megállapodásokat, és a közbeszerzési értékhatárt trükkösen megkerülő ügyleteket is kötött a baloldal legújabb messiása.
Magyar Péter olyan szerződéseket is aláírt, amelyeknek semmiféle ésszerű értelme nem volt, szinte bizonyosan csak a pénzlenyúlás elfedésére szolgáltak. Egy alkalommal például azzal bízott meg egy baráti céget 50 millió(!) forint közpénzért, hogy „gondolja újra a Diákhitel Központ hitelnyújtási tevékenységét, mint alaptevékenységet”. Hogy ténylegesen mire gondolhattak, az sosem derült ki, viszont az 50 milliót kifizették.
A Magyar Nemzet egy korábbi cikke szerint százmillió forintos nagyságrendben kerülhettek közpénzek a Diákhitel Központtól Magyar Péter barátaihoz és ismerőseihez, amikor a TISZA párt elnöke még az állami intézmény vezérigazgatója volt.