RETRO RÁDIÓ

Fontos határidő közeleg, figyelmeztetés kaptak a diákok, már nincs sok idejük ezt megtenni

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 10. 22. 14:21

Október végéig érvényesíthetőek a lejáró diákigazolványok

A 2023-2024-es tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik az előző tanévben töltötték be 16. életévüket, október végéig érvényesek - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

A társaság felhívja a szülők és a diákok figyelmét, hogy a lejáró diákigazolványokat október 31-ig érvényesíttetniük kell, mivel a továbbiakban csak így vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést. A BKK ugyanakkor jelezte azt is, hogy az október utolsó napján lejáró diákigazolványokkal vásárolt, legkésőbb október 31-i kezdőérvényességű tanulóbérletek a rajtuk jelölt időszakban, de legkésőbb december elsején hajnali 2 óráig használhatóak a járatokon. Ez a határidő vonatkozik a később lejáró - éves, negyedéves és szemeszterre szóló - bérletekre is, ezért is fontos a diákigazolványok október 31-ig történő érvényesítése a következő tanévre - áll a közlekedési társaság közleményében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.