tóth gabi
Rengetegen keresték az eltűnt bükkaranyosi tinit, de hiába. Fantom jelent meg Debrecenben – többek között ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei a Riposton.
Csütörtökön utalta a szeptemberi nyugdíjakat a Magyar Államkincstár. A juttatás reálértéke az év eleje óta meghaladja a havi inflációt, ami augusztusban négy százalék alatt volt, egészen pontosan 3,4 százalékon állt. Az első nyolc havi érték pedig 3,75 százalékra tehető. Mivel a kormány 6 százalékkal emelte a nyugdíjakat januárban, kijelenthető, hogy a nyugdíjak reálértéke legalább 2 százalékkal nőni fog 2024-ben. A februári 13. havi nyugdíj pedig ezt a pozitív hatást még tovább erősítette.
Több mint két és fél év telt azóta, hogy 2022. február 24-én kitört a szomszédságunkban az orosz-ukrán háború. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint, ha a konfliktus eszkalálódna és kiterjedt, nagy háborúvá alakulna, akkor azt már nem élné túl az emberiség.
Egyik haverom megkérdezte, hogyha jön a világháború, hova menjen. Mondtam, menj el a Csendes- vagy Indiai-óceán szigeteire. Ott sem fogja túlélni, de csodálatos hölgyek vannak, fantasztikus az óceán, nagyon finomak a déli gyümölcsök és két vagy három nappal később hal meg
– mesélte a szakember szemléltetve, hogy egy globális méretű háború elől nincs hova menekülni.
Tűnődve nézték a Balatonon élők szeptember elején, hogy mi folyik Zamárdiban. A településen többen is azt tapasztalták a vízparton sétálva, mintha havazott volna! Pedig nem. Valójában riasztónak tűnő, ám ártalmatlan rovarok lepték el a környéket. Az éjszakai lámpafényben sokakat megtréfált az árvaszúnyogok millióinak látványa: többen nem hittek a szemüknek, mert azt gondolták, hogy havazik.
Különös szóbeszéd terjedt az eltűnt, de azóta sajnos holtan előkerült bükkaranyosi tiniről. A falubeliek közül többen is magabiztosan állították, hogy Tóth Balázs nem eltűnt, hanem megölték őt. Ráadásul ezzel a 19 éves fiú szeretteit vádolták a helyiek. Még egy tüntetést is szerveztek, miközben zajlott a tinédzser utáni elszánt kutatás. A demonstráción részt vevők azt állítják, hogy a család nem mondott el mindent a fiú eltűnéséről, mindemellett feltűnően jókedvűen viselték a történteket. A fiatal fiúnak végül csak a holtteste került elő egy TV-torony lábánál. Nem tudni, hogy lezuhant-e, vagy öngyilkos lett.
Rossz játékot űz egy rejtélyes alak az egyik debreceni iskola környékén. Az alak 2022 óta zavarja a lakók és a közeli iskolások életét. Az egyik társasházból kukkolhatja a járókelőket, aki pedig a társasháza előtt van, egy vödör vízzel nyakon önti őket. A vödrös fantomot még sosem sikerült leleplezni, mert ügyes trükkje van a rejtőzködésre: két társasházat összekötő folyosóról figyeli az utcán lévőket, majd miután nyakon öntötte az áldozatait, gyorsan visszahúzódik.