RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter miért hazudik az árvízről?

Létrehozva2024. 09. 17. 13:32
Frissítve2024. 09. 17. 13:42

Az ország előtt álló nehéz napokban, az árvízhelyzetben is a megszokott álszent, hazug hozzáállást láthatjuk Magyar Pétertől.

 A Tisza Párt elnöke miközben látványos videókkal és fotókkal illusztrálja, hogy mennyire elhivatottan vesz részt a védekezésben és erre szólít fel mindenkit, a közösségi oldalán hamis, ráadásul önmagának is ellentmondó állításokkal hergel a kormány és az árvízvédelmi hatóságok ellen.

A Tisza Párt elnöke hétfőn reggel a közösségi oldalán szállt bele a kormányba és a hatóságokba, azt kifogásolva, hogy nincsenek felkészülve a védekezésre. „Miért csak a civilek ezrei vannak a gátakon? Hol vannak a Magyar Honvédség katonái? Csak óriásplakátokon? És az állandóan emlegetett tartalékosok?” – írta többek között a posztjában Magyar. A miniszterelnöknek címezve számonkérte azt is, hogy 2013 óta szerinte nem épültek mobil gátak a legveszélyeztetettebb szakaszokon.

 

 

A Patrióta annak járt utána, miben hazudik a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter

 

Ebben nem csak az az elszomorító, hogy egy ellenzéki politikus minden következmény nélkül állíthat valótlanságokat, de az is, hogy a tényeket az ellenzéki sajtó nem ellenőrzi 

– hangzik el a tényfeltáró felvételen, mely külön foglalkozik azzal, 

- épültek-e gátak az utóbbi időben

 - segítenek-e a Fidesz politikusai, 

- valamint azzal is, részt vesz-e a védekezésben a hadsereg. 

Noha Magyar Péter azt hangoztatja, hogy mindhárom kérdésre nem a válasz.

Mindez azonban nem igaz! A videóban a Patrióta minden állításában cáfolja az álszent politikus. 

 

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.