INSIDER

Szerző L.A.

Létrehozva: 2024.09.18.

Árvízhelyzet: így alakítja a védekezést a következő napok időjárása

Az áradásnak nincs utánpótlása.

Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an vannak a gátakon. Orbán Viktor azt mondta: kedd éjjel, szerda hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám várhatóan legmagasabb vízszintje, mostantól az a feladata a vízügyeseknek, a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, a belügynek és az önkénteseknek is, hogy kikísérjék az árhullámot a Lajtától, tehát az ország nyugati végpontjától délre, amíg el nem hagyja Szerbia felé Magyarországot. Ez az időszak a legnehezebb a védekezésben, mától számítva körülbelül egy hétig, nyolc napig tart majd, tehát úgy számolnak, hogy jövő csütörtökön hagyja el a déli határánál a legmagasabb vízszint Magyarország területét. Az előrejelzések szerint 850 centiméteren tetőzik majd a Duna a fővárosnál.

szentlélek tér es kornyéke
Fotó: Metropol

Az ország nyugati részén az időjárás már kedvez az árvízi védekezésnek: kedd reggeltől megszűnt a csapadék, az áradásnak már nincs utánpótlása. A következő napokban pedig nem is számíthatunk újabb esőkre. A Köpönyeg szerint csütörtökön gyengén felhős ég ígérkezik, sok napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Hajnalban helyenként pára és köd is képződhet, de ezek gyorsan eloszlanak a reggeli órákban. A hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Pénteken az ég többnyire gyengén felhős lesz, bár a délnyugati megyékben helyenként több felhő jelenhet meg, de csapadék ott sem várható. Az északkeleti szél néhol élénkebbé válhat. A hajnali 5-13 fokos hőmérséklet napközben 21-26 fok közé emelkedik.

Hétvégén ragyogó napsütéses, kellemes kora őszi idő várható. Csapadékra sehol nem kell számítani. Az északkeleti szél enyhe marad. A hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul, így tökéletes idő ígérkezik kinti programokhoz és sétákhoz.

Habár Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe, de ma már sokkal fejlettebb a védekezőképesség, mint akkoriban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az államtitkár felidézte, hogy a szomszédos országokban az árvíz miatt emberek haltak meg és a közlekedést is sok helyen lehetetlenné vált.

Magyarország azonban koordináltan veszi fel a küzdelmet, és védi meg a magyar emberek életét, biztonságát, vagyontárgyait, 2013 óta ugyanis jelentős árvízvédelmi fejlesztések valósultak meg 150 milliárd forint értékben, úgy mint árvízvédelmi védvonalak fejlesztése, műtárgyak rekonstrukciója, új létesítmények és záportározók építése, valamint mederrendezési beavatkozásokat is végeztek azóta – számolt be róla az államtitkár.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek