RETRO RÁDIÓ

Fontos közleményt adott ki a MÁV: azonnali menetrendváltozás az árvíz miatt

VÍ
Szerző
Létrehozva2024. 09. 18. 06:52
Frissítve2024. 09. 18. 07:03

Erről mindenképpen tudni kell.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerda hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül. Ennek köszönhetően hajnaltól már közlekedhetnek az EuRegio-vonatok Győrből Bécsbe és Bécsből - Bruck an der Leitha állomáson át Győrig teljes útvonalon - közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel.

A GYSEV szerint a szerdai üzemkezdettől a Sopron-Wiener Neustadt vasútvonalon újra közlekednek a vonatok. A railjetek, a bécsi EuroCityk és a Kálmán Imre EuroNight további intézkedésig csak Hegyeshalomig közlekednek, illetve onnan indulnak Budapest felé. A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők. Győri vagy hegyeshalmi átszállással biztosított az eljutás Bécsig, illetve Bécs felől Budapestig, azonban hosszabb eljutási idővel kell számolni. A jelenlegi információk alapján a Bécsen túli, Salzburg felé lévő állomások még nem érhetők el vasúton. A heves esőzések és az árvízhelyzet miatt Ausztriában továbbra is lehet járatkimaradásokra, fennakadásokra és késésekre számítani. A Regiojet tájékoztatása szerint várhatóan szerdától ismét közlekednek a Regiojet-járatok Bécs-Hegyeshalom-Budapest között, - a 1065-ös számú vonat kivételével. Szerdán még nem közlekedik a Bécsből 7:34-kor a Déli pályaudvarra induló RegioJet. A kialakult helyzet miatt még előfordulhatnak késések. Csehországban a kiterjedt áradások miatt továbbra is korlátozzák még a vasúti forgalmat. A Metropol EuroNight Varsó-Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek. A Hungária EuroCity mindkét járata Budapest-Berlin-Budapest között korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban. Az árvízvédelmi készültség miatt lezárták a 10-es főút Neszmély és Süttő közötti szakaszát. A korlátozáshoz igazodva mától már csak Esztergom és Süttő között közlekednek az S74-es vonatok pótlóbuszai. Neszmély és Komárom között a Volánbusz menetrend szerinti járataival lehet utazni, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.