Létrehozva: 2024.08.06.

Rémisztő, sötét ruhás fantomnő járkál az 51-es úton

Az asszony életveszélyes módon, az út közepén sétált.

Számtalan veszéllyel találhatja szembe magát egy autós a forgalomban. Azonban arra kevesen vannak felkészülve, ami a napokban az 51-es úton történt. A Ripost információi szerint a Dunavarsány és Majosháza közötti útszakaszon meghökkentő jelenségbe botlottak a kora reggel és hajnalban arra autózók: egy nő teljes nyugalommal sétálgatott a kocsik között. 

Az asszony az út közepén sétált, méghozzá láthatósági mellény nélkül, szürke ruhában Fotó: Pexels (illusztráció)

Úgy tűnt, nem igazán figyelt a biztonságra: életveszélyes módon ugyanis nem csak, hogy nem viselt láthatósági mellényt, de szürke, a hajnali sötétségbe és félhomályba beolvadó öltözéket hordott, emellett még csak le sem húzódott az út szélére, inkább az úton sétált. Információink szerint az autósok ezután szóban és különböző csoportokban is figyelmeztették egymást a nem várt veszélyre. Úgy tudjuk, hogy a döbbent és megriadt sofőrök közül többen is összefutottak a furcsa fantomnővel: volt, akivel teljes léleknyugalommal sétált szemben. 

Bár a mutatvány kétség kívül hajmeresztő és életveszélyes, korántsem beszélhetünk egyedi esetről. Egyik olvasónk azt jelezte, hogy nemrégiben a szintén Pest vármegyei Csömörön találkozott hasonlóval: 

Egy fiatal srác imbolygott az M0-ás bekötő szakaszán. Ott kilencvennel lehet haladni, mondanom sem kell, mennyire életveszélyes ez. Főleg, hogy a srácon fekete ruha volt. Az igaz, hogy a szalagkorlát mellett haladt, de elég bizonytalanul járt, ki-ki billent az úttest felé. Megállta bennem az ütő, nagyon megijedtem, amikor a fényszóró rávilágított

 - mondta egy ott lakó nő. 

A Ripost a majosházi üggyel kapcsolatban felkereste az illetékes rendőrkapitányságot, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek