RETRO RÁDIÓ

Örülhetnek a magyar fiatalok: ennyivel lettek gazdagabbak

Létrehozva2024. 08. 05. 09:15

Jó hírek a fiataloknak.

Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt a K&H ifjúsági index legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.
Az MTI-nek küldött hétfői közlemény szerint a második negyedévben a 19-29 évesek átlagos nettó jövedelme 7 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, 204 ezer forintra, azaz a kutatás történetében most először haladta meg a 200 ezer forintos szintet. A jövedelemmel rendelkező fiatalok esetében - akik közel 90 százalékot tesznek ki - 231 ezer forint lett az átlag, a főállású alkalmazottakat 309 ezer forintos összeg jellemzi, a minimálbér feletti fizetéssel rendelkezők pedig átlagosan 360 ezer forintról számoltak be.
 

A részeredményekből kiderült, hogy a válaszadó fiatalok több mint tizedének semmilyen jövedelme nincs, 16 százalékuk pedig kevesebb mint 50 ezer forinttal kénytelen beérni. Ugyanakkor 5 százalékuknál 400-449 ezer, 4 százalékuknál 450-499 ezer forint jelenti a havi jövedelmet, további 5 százalékuk pedig félmilliósnál nagyobb összeget említett.


A közlemény szerint öt évvel korábban, azaz a járvány előtt - 2019 második negyedévében - havi 124 ezer forint volt a fiatalok átlagjövedelme. Tíz évvel korábban - 2014 azonos időszakában - még csak 74 ezer forintról számoltak be a megkérdezettek. Ez egyben azt is jelenti, hogy évtizedes távlatban majdnem háromszorosára nőtt a fiatalok átlagos személyes jövedelme, öt év alatt pedig bő 60 százalékos az emelkedés, amiben szerepet játszik a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességének bevezetése 2022-ben - írták.
 A reprezentatív felmérésben 300 fő vett részt. Az adatfelvétel 2024. április 25. és május 8. között történt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.