
Rohantak a tűzoltók: borzalmas dolgot tett a forróság egy futónővel a Pilisben
Nem biztos, hogy a legjobb dolog volt a kánikulában kocogni indulni. Egy nő bajba is került a Pilisben, akit végül a tűzoltók vitték le a hegyről, ahol átadták a mentősöknek.
Az idei nyár nagy hőhullámai sokakat megviselnek, rengeteg embernek ezért még az utcára sincs kedve kimenni a majd 40°C fokos hőmérsékletben, nemhogy sportolni. Többeket azonban még a forróság sem állíthat meg, ők örömmel használják ki a meleg nyári napokat, illetve állnak neki egy-egy tekerésnek, focizásnak vagy futásnak.

Így tett az a fiatal nő is, aki szombaton, augusztus 17-én délelőtt ment el futni a Pilisbe. Azonban – vélhetően a forróság miatt – egy idő után rosszul lett, összecsuklott és elájult a piliscsabai Dévényi Antal kilátó környékén. A futóhoz szerencsére azonnal riasztották a mentőket, akik azonban a hegyes-völgyes-sziklás terep miatt nem tudtak felmenni a bajba jutott sportolóért, így a tűzoltóknak kellett segíteni.
A Piliscsabai Önkormányzati Tűzoltó Egyesület azonnal akcióba lépett, és minden akadályt áthidalva a helyszínre verekedték magukat. A bajba jutott nő ekkor az út mellett, a bokroknál feküdt, a tűzoltók ezért először a folyadékpótlásban segítettek neki:
A rossz terepviszony miatt a mentősök nem tudtak felmenni érte. Terepjárónkkal felmentünk és folyadékpótlás után a terepjáróval biztonságban lehozva a mentősöknek átadva. Mihamarabbi gyógyulást kívánunk!
– írták a Piliscsabai Tűzoltók.
Azt azonban hangsúlyozták, hogy bár természetesen a melegben is lehet sportolni, de nem árt egy-két fontos szabályt szem előtt tartani. Jó tanácsaikat most lapunk összegyűjtötte az extrém időjárásban sportolni vágyó olvasóinknak.
A tűzoltók öt fontos javaslata az extrém melegben sportolóknak és túrázóknak:
- 10 és 17 óra között nem javasolt tartósan szabadban lenni
- Ha futni vagy túrázni megyünk - akár csoportosan, akár egyedül -, legyen nálunk megfelelő mennyiségű, nem édes folyadék
- Legyen olyan, feltöltött telefon, amelyről hívni lehet a 112 segélykérőt. Ha, csak olyan telefonunk van kéznél, amiben nincs SIM kártya, de van elegendő térerő, a segélyhívó azzal is elérhető
- Érdemes letölteni az "Életmentő" applikációt, amely helymeghatározó jelzés alapján tudja riasztani a mentőegységeket, de egy "kölcsönkért" Gondosóra is megteszi
- Ha eltévedünk, próbáljunk meg olyan helyet keresni, ahonnan működik a segélyhívó. A gyors megtalálás végett – lehetőség szerint – ne hagyjuk el a helyszínt






