tóth gabi
A szülők nem engedik be a gyerekeiket a játszótérre, a játékvárban lakó férfi miatt. A hajléktalan férfi a matracát is bevitte az új „otthonába”.
Megdöbbentő – beköltözött a játszótérre egy hajléktalan férfi Diósgyőrben – tudta meg a Ripost. Több szülő is felháborodott a látványon, ugyanis az ismeretlen férfi a matracát és a személyes tárgyait is magával vitte, amiket gondosan elhelyezett az egyik játékvárban. Információink szerint minden este a játékban alszik, de van, amikor napközben sem mozdul, ezért a gyerekek egyáltalán nem tudnak bemenni a játszótérre.
Már hetek óta tart ez a dolog
– kezdte lapunknak az egyik helyi édesanya Klaudia.
"A férfi egyszer csak úgy gondolta, hogy akkor ő most szépen beköltözik a játszótérre. Gondolom, azért a játékvárba, mert az viszonylag fedett. Bevitte a cuccait és a matracát is. Nekem két kisgyerekem van, elég sűrűn jöttünk játszani, hiszen jók a játékok és a szabad levegőn voltunk kicsit. De így biztos nem hozom ki őket, hát hogy?! Ráadásul mit mondok nekik, a bácsi miért alszik a játékban?"
Klaudiával a többi szülő is egyetért. Szerintük felháborító, ami történik.
"Én nem értem, hogy miért nem tesznek semmit! Mindenki arról beszélt, hogy a szép játszótérre beköltözött egy hajléktalan, aki konkrétan elfoglalta az egész területet ezzel, amit rengetegen használtak. Ha elküldik onnan, én akkor sem engedem oda a fiamat, előtte látni akarom, hogy teljesen lefertőtlenítenek mindent. Sajnálom, ezzel lehet, hogy nem leszek népszerű, de ez az igazság. Nem fogom a gyerekemet bármilyen hasonló veszélynek kitenni!" - mondta felháborodottan Zoltán.
Úgy tudjuk, hogy a szülőknek nem csak az a problémája, hogy a hajléktalan férfi a várban lakik, hanem az is, hogy a játszóteret használja „wc-nek”. Emiatt többen teljesen kiborultak. Változást szeretnének és visszakapni a játszóteret.