tóth gabi
A miniszterelnök kijelentette: Magyarország számít a fiatalokra.
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök az érettségizők jól megérdemelt bizonyítványához.
A kormányfő arról biztosította a sikeres vizsgázókat, hogy döntsenek akár a továbbtanulás, akár a munka világa mellett, Magyarország számít rájuk.
A kormány azért dolgozik, hogy fiatal felnőttként megtalálhassák a boldogulásukat, legyen szó karrierről, otthonteremtésről vagy családalapításról.
Mindannyian jobban örülnénk egy nyugodtabb, békésebb és kiszámíthatóbb világnak. Nekem mégis meggyőződésem, hogy éppolyan jól megállják majd a helyüket, mint szüleik és nagyszüleik nemzedéke, az érettségire pedig úgy tekintenek majd, mint ami az első lépés volt a sikeres jövő felé vezető úton. Jövőbeli terveikhez kitartást és sok sikert kívánok!
– fogalmazott Orbán Viktor.
Nyitrai Zsolt, a kormányfő főtanácsadója felidézte: már hagyománynak mondható, hogy Magyarország miniszterelnöke az érettségiző fiatalokat az érettségi időszak után egy rövid levélben köszönti, melyet a sikeresen vizsgázók a bizonyítvány mellé kapnak meg. Az elmúlt időszakban országszerte több mint ezer intézményben sok tízezer diák kapta meg Orbán Viktor személyes üzenetét.
"A miniszterelnök nagyon fontosnak tartja a fiatalokat, hiszen ők jelentik a jövő ígéretét, az érettségi vizsga letételével pedig ezek a fiatalok egy új életszakaszba lépnek, melyhez Magyarország kormánya támogatást is ad.
Erre példa a középiskolásoknál az ingyenes nyelvvizsga megszerzésének a lehetősége vagy a 25 év alattiak szja-mentessége, de éppen tíz éve indult el a diákmunkaprogram is.
Ennek részeként a kabinet elsősorban a munkáltatóknak nyújtott bértámogatással ösztönzi a középiskolások és az egyetemisták vakáció idején történő foglalkoztatását. A kormányfő a figyelem gesztusát adta meg az érettségi bizonyítványt szerzett fiatal honfitársainknak ezzel a kis köszöntőlevéllel" – mondta a főtanácsadó.