RETRO RÁDIÓ

"Kétségbe vagyunk esve" - átok ülhet egy szegedi családon, Erikáék már aludni sem tudnak

Létrehozva2024. 07. 09. 07:15

Erika, édesapja halála óta érzi úgy, hogy átok ül a családján. 2017 óta üldözi a balszerencse, minden elektromos eszköz elromlik körülöttük, és bárhova költöznek, vanília illat kíséri őket.

A kétségbeesés szélén áll a szegedi család, akivel hét éve történnek különös dolgok. Először Erika azt hitte, hogy el van átkozva a lakás ahol élnek, de azóta már többször költöztek, mégsem szűnnek a furcsa dolgok.

Erikákékat valami "üldözi" Fotó: Olvasói

Már többször elköltöztünk a különös események miatt, de mégsem szűnnek. Kisérnek minket, bárhová is megyünk. Ez már a negyedik lakás, ahol legelőször az árammal volt baj. Most, ahol élünk az izzó ég ki állandóan. Volt már kint két villanyszerelő is, és nem tudják megállapítani a hiba okát, mindent rendben találtak. 

-sóhajt fel kétségbeesetten Erika, aki úgy érzi üldözi a balszerencse. Költözés után az új lakásban először mindig minden rendben van, de egy kis idő elteltével megjelennek a furcsa események. 

Vanília illat, leszakadt a konyhabútor, sorra kiéget izzók, és leesett kilincsek. Később szárnyas hangyák és bogarak keserítik meg a család életét, akárcsak egy horrorfilm forgatókönyve lenne. A negatív események sorához még betegségek is társulnak, és vannak időszakok, mikor éjjel egy percre sem tudják álomra hajtani a fejüket. Már teljesen felborult a család élete.

Teljesen kétségbe vagyunk esve. A 15 éves Matyi fiam, lassan már egy percet sem alszik. 

-aggódik Erika, aki azt gondolja, hogy édesapja 2017-ben bekövetkezett halálának vak köze a különös eseményekhez.

Édesapámmal álmodtam rendszeresen. Az álomban mindig a hátam mögött áll, sosem látom az arcát, és mondani szeretett volna valamit, de nem tudta formálni a szavakat. Ezek az álmok több hónapon keresztül kisértettek, de azóta is folyamatosan azt érzem, hogy velem van. 

-folytatja kétségbeesetten a családanya, aki úgy érzi, hogy rontás van rajtunk, és nem tudnak tőle szabadulni. Azóta az összes elektromos berendezés tönkremegy körülöttük, még az újak is. 

Wall,Crack,Near,Window,Frame,Corner,In,House,Or,Office
Bárhova is költöznek, mindig ugyanaz a forgatókönyv. Tárgyak tűnnek el, képek esnek le, és a fal megreped Fotó: Siyanight

És bárhova is költöznek, a vanília illat is megy velük. Néhány nap elteltével már lehet érezni azt is az új lakásban. De a különös dolgok sora itt nem ér véget: családi képek esnek le a falról, és tárgyak tűnnek el nyomtalanul. A klíma távirányítója is már több, mint egy éve nincs meg. Hiába túrták fel az egész lakást, de sehol sem találják, így nem is tudják használni.

A család szinte már menekül az őket kísértő negatív események elől. Az elmúlt egy év alatt már négyszer költöztek, de hiába, a furcsa események sora követi őket... 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.