tóth gabi
Zalán különleges története még édesanyja hasában, a várandósság 2. trimeszterében kezdődött. A várandós Renátát ugyanis ekkor ütötte el egy motoros a zebrán. A kisfiú agyi fejlődési rendellenességgel jött világra, most pedig műteni kell.
Zalán, azaz becenevén Zamat egy igazán különleges kisfiú. Az agyi fejlődési rendellenességgel született Zalán egy igazi szeretetgombóc, aki mindenhová mosolyt hoz, ahol csak megjelenik, annak ellenére, hogy sem beszélni, sem mozogni nem tud. Zalán még anyukája hasában sérült meg, amikor Renátát várandósan elütötte egy motoros a zebrán. Bár az orvosok azóta sem mondták ki, hogy biztosan ez okozta az agyi fejlődési rendellenességét, a történtek utáni ultrahangon már látható volt, hogy a kisfiú nem úgy fejlődik, ahogyan kellene. Ennek már 9 éve, Zalán pedig jelenleg a harmadik műtétje előtt áll. Mindez ahhoz kell, hogy a kisfiú izmait nyújtsák és könnyebb legyen számára a mozgás.
„A sok fejlesztésnek és terápiának hála Zalán mindent ért maga körül. Az orvosok kisfejűséget, epilepsziát és feszességet állapítottak meg nála, így mozogni és beszélni sem tud, egy szót azonban jól érthetően ki tud mondani: azt, hogy Anyu"– mesélte korábban a Ripostnak Smitzer-Lekrinszki Renáta, Zalán édesanyja, aki férjével együtt gyűjtésbe kezdett, hogy Zamat harmadik műtétjét is ki tudják fizetni.
A család nemrég jó hírekkel jelentkezett: a szerbiai műtétre megvan az összeg, hamarosan indulhatnak, az utána szükséges rehabilitációra azonban még keresnek támogatókat.
A műtét ára megvan, tiszta szívből köszönjük mindenkinek, családunknak, barátainknak, ismerőseinknek és ismeretlen jótevőinknek, hogy kisfiunk jövőjét a szívükön viselik. A rehabilitációra keresünk még támogatókat. Izgulunk, mert minden papír megvan, ami szükséges és hamarosan indulunk. Egy utolsó összefogásra kérjük a segítségeteket. Még 1 millió 480 ezer forintra van szükségünk, hogy Zalán megkapja a rehabilitációt is, ami szükséges a műtét után
– részletezte az édesanya, aki hisz benne, hogy sok kicsi sokra megy, és mindez kis lépés az emberiségnek, de hatalmas lépés Zalánnak. A családot az alábbi Facebook-posztban található számlaszámon lehet támogatni, amiért a szülők előre is nagyon hálásak.