INSIDER

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.06.13.
Módosítva: 2024.06.13.

Örömteli kezdeményezés: KRESZ-suli indul kicsiknek és nagyoknak a Városligetben - Videó!

Ingyen lesz lehetőségük a gyerekeknek a KRESZ tanulásra. A gyerekeknek lehetőségük lesz a balesetmentes közlekedés elsajátítására.

Egy hónapja nyílt meg a felújított KRESZ park a Városligetben. 2024 májusában elkészült a Liget hagyományosan egyik legnépszerűbb családbarát célpontjának, a KRESZ parknak és környezetének a régóta várt megújítása. Összesen több mint 30 000 négyzetméter parkfelület újulhatott meg, elültettek 39 lombosfát, több mint 5600 cserjét és mintegy 22 000 évelőt. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, a felújítás központjában álló, mintegy 6000 négyzetméteres játszórész átadásával az eddig 3 milliós látogatottságot elért Nagyjátszótérhez fogható méretű, összetettségű és vonzerejű attrakcióval gazdagodott a Liget családbarát kínálata. Miniatűr vonatok, repülők, helikopter és egy irányítótorony is várja a kicsiket, de felépült egy minivárosrész is, ahol interaktív környezetben gyakorolhatják a biztonságos közlekedés alapjait. A beruházással az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre.

kresz park városliget
KRESZ-park nyílt kicsiknek és nagyoknak a Városligetben  /Fotó: Máté Krisztián / Metropol

Egyirányú és kétirányú közlekedésre alkalmas útszakaszok, különböző kereszteződések, gyalogátkelőhely, körforgalom, vasúti átjáró, parkolóhely, fekvőrendőr, szlalompálya, közlekedési lámpa és számos közlekedési tábla – mindezen helyeken rutint szerezhetnek azok a gyerekek, akik ellátogatnak a Városligetbe, a nemrég átadott KRESZ parkba - adta hírül a Metropol.

 A lap arról is írt, hogy a KRESZ-oktatás segítségével a jövőben csökkenhet a balesetek száma.

A Liget Budapest Projekt és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésében június 13-tól egészen augusztus 27-ig várják az érdeklődő gyermekeket, akik megtanulhatják a szabályos és biztonságos közlekedés alapjait.

A hetente két alkalommal megszervezett oktatáson teljesen ingyenesen részt vehet bárki, aki előtte regisztrált. Mivel 2024 szeptemberétől a középiskolák kötelező tananyaga lesz a KRESZ és az egészségügy, nemcsak óvodásoknak és kisiskolásoknak, hanem középiskolásoknak is érdemes végigmenniük a pályán.

schneller domonkos
Schneller Domonkos/Fotó: Máté Krisztián - Metropol

Egymillió lakosra vetítve jóval többen halnak meg kerékpáros balesetben, mint más EU-s országokban

 - árulta el a helyszínen Schneller Domonkos a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke. 

 A program többek között ezen is szeretne javítani.

Egyetlen emberélet is sok, amit a közlekedés oltárán feláldozunk

– hangsúlyozta az MKSZ elnöke, aki azt reméli, hogy a fiatalok ezentúl tudatosabbak lesznek majd a közlekedésben. Így remélhetőleg először csökken, utána pedig a nullához közelít majd a kerékpáros közlekedéshez köthető balesetek száma az országban. A nyár végéig tartó programon egyelőre 1400 gyermek résztvevőre számítanak.

A Metropol által a helyszínen készített videót itt tudjátok megtekinteni a pályáról:

 

origo.hu

Újabb jelöltek a foci-Eb legszexibb szurkolója címre - képek

ripost.hu

Beleszálltak a magyar válogatottba, keményen leszólták Marco Rossi csapatát

borsonline.hu

Csupán 7 kérdés, mégis szinte mindenkin kifog ez a retró kvíz

vg.hu

Foci-Eb 2024: előkerült egy fotó, amely megváltoztathatta volna a német–magyar végkimenetelét

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

magyarnemzet.hu

Újabb elképesztő videó került elő Magyar Péter mulatozásáról

ripost.hu

Mégsem a bíró a hibás! Egy mosdókagylóban dőlt el a magyarok sorsa az Eb-n

mindmegette.hu

Sütőpapír vagy alufólia? Most kiderül, melyiket használhatod az air fryerben!

ripost.hu

Exkluzív részleteket tudtunk meg ÉNB Joe esküvőjéről, itt vannak a szaftos részletek

ripost.hu

Szemtanúk állítják: Magyar Péter megütött egy embert és erőszakkal ellopott egy telefont

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

A háborúpárti Brüsszel azért szabott ki gigabüntetést hazánkra, mert a magyarok a a békére szavaztak

INSIDER

Top 5 hazugság: Magyar Péter folyamatosan hazudozik, saját híveinek is

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Felmérés bizonyítja: Baktériumokkal szennyezettek az éttermi jégkockák

INSIDER

Eddig tartott a nyár: hidegfront vet véget mindennek

INSIDER

A Vámpírok bálja budapesti előadásán a mélybe zuhant egy színész, súlyosan megsérült

INSIDER

A főboszorkány dermesztő jóslata: így forgatja fel életünket a nyári napforduló