RETRO RÁDIÓ

Czeglédy Gergő előzetes letartóztatásban, Karácsony Gergely mélyen hallgat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 06. 26. 11:50

Hiába folyik eljárás az Óbudai alpolgármester ellen, továbbra is felügyelheti a BKK működését.

Nemrég őrizetbe vették, majd letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét. A politikus a gyanú szerint százmillió forint kenőpénzt vett át, az ügyében eljáró nyomozási bíró pedig elrendelte a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester egy hónapos letartóztatását.

 

Czeglédy kerületi alpolgármesteri posztja mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felügyelőbizottsági tagjaként is tevékenykedik, azaz feladatai közé tartozik a fővárosi közlekedési közszolgáltató vállalat törvényességi ellenőrzése. A Városházán nemrég tartott háttérbeszélgetésen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arra a kérdésre, hogy visszavonják-e Czeglédy Gergő tagságát a BKK felügyelőbizottságában, közölte: ebben a főpolgármesteri ciklusban már nem terveznek több közgyűlést tartani, Czeglédy mandátuma pedig mindenféleképpen lejár néhány hónapon belül.

Vagyis a közgyűlés hiányában az óbudai korrupciós botrány egyik fő gyanúsítottja, Czeglédy Gergő októberig a BKK felügyelőbizottságának tagja maradhat, annak ellenére, hogy jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Az ügyben korábban Vitézy Dávid is megszólalt, aki rámutatott:

a BKK törvényes működésének felügyeletét jelenleg a börtönből végzik.

A Fidesz Facebook-oldalán szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy éljen a jogával és azonnali hatállyal hívja vissza Czeglédyt a BKK felügyelőbizottságából! 

„ De hol van ilyenkor Karácsony Gergely?” - tette fel helyesen a kérdést a Fidesz, majd folytatta:

„Nos, ő ahelyett, hogy intézkedne, inkább tetoválásokkal pozőrködik és cinikus válaszokat küld a sajtó megkeresésére a botránnyal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy visszahívják-e a közpénzek ellenőrzését végző felügyelőbizottságból Czeglédyt, azt a lekezelő választ adta, hogy a közgyűlés nem ülésezik októberig.Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy az SzMSz-ben biztosított jogával élve AZONNALI HATÁLLYAL hívja vissza Czeglédyt a BKK felügyelőbizottságából! Amennyiben nincs bátorsága szembeszállni főnökével, Gyurcsány Ferenccel, akkor hívjon össze rendkívüli közgyűlést, ahol dönteni lehet a korrupcióval vádolt politikus visszahívásáról. Ha Karácsony erre is képtelen, akkor a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója kezdeményezni fogja a rendkívüli közgyűlés összehívását!”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.