5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elítélték a legalacsonyabb magyar betörőt - 73 évesen ennyit kapott

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2024. 06. 18. 18:40

Hiába szolgált bravúros magyarázatokkal arra, hogy miért találták meg több betörés helyszínén is a DNS-ét, a salzburgi regionális bíróság elítélte az alig 150 centi magas férfit.

Összesen 600 ezer eurós, azaz átszámítva nagyjából 236 millió forint értékű rablással vádolják Ausztriában a 73 éves magyar betörőkirályt, akinek Salzburgban, a regionális bíróságon tárgyalták az ügyét. Az alacsony termetű idős férfi korábban már négyszer ült már börtönben Magyarországon, de a német és a svájci büntetés-végrehajtási rendszert is „belülről” ismeri, ugyanis ezekben az országokban is leültették már egy-egy alakommal betörésért.

A 150 centis, 73 éves magyar betörőkirályra hét betörésből csak három esetet tudtak rábizonyítani Salzburgban Fotó: Rafael Classen / Pexels (illusztráció)

Úgy néz ki, hogy most az osztrák börtönéletet is megismerheti, miután Salzburgban most 3 év és 2 hónap szabadságvesztésre ítélték - írja az osztrák Kronen Zeitung.  A vádirat szerint a 73 éves magyar férfi 2021 októbere és 2022 novembere között hét betörést követett el: teraszajtók zárjait fúrta meg, majd a lakásokban lévő páncélszekrényt nyitotta ki. Vitte az aranyat és a pénzt is.

Ezek közül azonban csak azt a három esetet tudtak rábizonyítani a leleményes magyarra, amikor is a helyszínén megtalálták a DNS-ét. Igaz, ezekre is volt magyarázata: egy linzi ékszerbolt kifosztása után a kirakaton hagyott tenyérnyom segítségével azonosították be. Azzal védekezett, hogy csak arra sétált és közben érintette meg a kirakatot az utcáról.

Egy másik betörés kapcsán a 73 éves vádlott még ötletesebb magyarázattal rukkolt elő arra a kérdésre, hogy miként került a DNS-e egy olyan kerti szerszámra, amit aztán egy betöréshez használtak Salzburgban:

Egy csinos nővel iszogattam egy bárban, majd taxiba szálltunk, ahol a nő nagyon tolakodóan tapogatni kezdett intim területeken. Annyira felháborodtam ezen, hogy kiszálltam a taxiból és mivel már késő volt és messze voltam hazulról, egy fészerben húztam meg magam arra az éjszakjára. Na, pont akkor, a sötétben hozzányúltam a bűnügyben szereplő gereblyéhez, így kerülhetett rá a DNS-em. Ahhoz semmi közöm, hogy ezzel a gereblyével törtek be a szomszédos lakásba

 – magyarázta az idős magyar férfi a bíróságon. Mindhiába: a most kiszabott ítélet szerint a férfi még feltételesen sem szabadulhat 3 év és 2 hónapnál korábban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.