RETRO RÁDIÓ

Megrázó fordulat a verőcei hajóbalesetben: ittasan vezették a motorcsónakot

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 05. 22. 17:25

A szállodahajó kapitánya pedig továbbra is őrizetben marad.

Egyre több információ derül ki a dunai hajóbaleset részleteiről. A több halálos áldozatot követelő tragédia május 18-án éjszaka történt Verőce magasságában, amikor egy szállodahajó összeütközött egy motorcsónakkal. A hajó cseh kapitánya azóta bűnügyi felügyelet alatt állt, ugyanis kiderült, hogy észlelte a becsapódást, ám mégsem tett semmit, hanem tovább kormányozta a hajót, és csak Komáromnál állt meg, amikor feltartóztatták őket. Most azonban újabb súlyos részlet látott napvilágot, ugyanis a Budapest Környéki Törvényszék információ alapján a BorsOnline arról számolt be, hogy a motorcsónak – amelyet maga alá gyűrt a hajó, és utasai közül többen meghaltak, többen pedig eltűntek – sofőrje ittasan vezette a járművet és indokolatlan irányba hajtott a folyó teljes szélességében.

rendőrség, vízirendőrség, verőcei hajóbaleset, duna, motorcsónak
Ketten meghaltak, többen eltűntek a motorcsónak utasai közül /Fotó:  Ripost

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított vezette a járművet május 18-án este, a baleset bekövetkeztekor. A hajó 33 utassal Budapest felől Komárom irányába haladt. Ugyanekkor jött szemben az egyik – eddigi információk szerint ittas – sértett által vezetett kisgéphajó hét utassal.

A sértett a motorcsónakot "a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal" irányította.

A szállodahajó automata vezérléssel haladt, amikor a sértett a jobb parttól irányt váltott kisgéphajójával, és egyenesen a szállodahajó felé kormányzott. Amikor a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és nagy sebességgel nekiütközött a hajónak. A kisgéphajó annyira megrongálódott, hogy "elveszítette felúszóképességét", és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte. 

A kisgéphajó irányítója és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de a partra tudott úszni. A motorcsónak többi utasát még keresik.

Lassítás nélkül haladt tovább a motorcsónakot elsodró szállodahajó. Nagy hanggal csapódott a kisgéphajó a szállodahajónak, mégsem állt meg segítséget nyújtani a kapitány. A szerencsétlenségben legalább két ember vesztette életét

– olvasható a törvényszék honlapján.

Bár a szállodahajó kapitánya észlelte a becsapódást, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a jármű mivel ütközött, változatlan sebességgel továbbhaladt, nem segített a baleset sérültjeinek, a vízbe esett személyeknek, és a személyzetet sem értesítette, a mentési protokollt sem hajtotta végre. A rendelkezésre álló adatok szerint a segélyhívóra sem tett bejelentést, csak ment tovább eredeti úti célja felé. Mindezzel a meggyanúsított cseh kapitány több rá vonatkozó hajózási és vízi közlekedési szabályt megszegett.

 

Jelenleg is keresik a motorcsónak eltűnt utasait /Fotó: bors

A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a szombat éjszakai több halálos áldozatot követelő hajóbaleset ügyében. A gyanúsított cseh állampolgár, de van Magyarországon bejelentett tartózkodási helye. Figyelemmel a terhére rótt cselekmény súlyára és a törvény szerint kiszabható, három évig terjedő szabadságvesztésre, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, vagy elrejtőzne. Továbbá figyelemmel a többszörös halmazatra és a baleset rendkívül súlyos kimenetelére, az ügyészi indítvány szerint a férfi jelenléte a büntetőeljárásban kizárólag személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásával, bűnügyi felügyelettel biztosítható.

Szerdán a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte bűnügyi felügyeletét szeptember 22-ig. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható - közölte a törvényszék honlapján.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.