dosszié ikonMagyar Péter
Létrehozva: 2024.05.17.
Módosítva: 2024.05.21.

Magyar Péter fél a károsultak haragjától - Ezért nem foglalkoztatja a Tisza-pártban ”hivatalosan” a kabinetfőnökét

Magyar Péter miután kiderült, hogy kabinetfőnöke, pénzügyeinek intézője Sájer Mára egy piramisjáték szervezőjeként 1200 embert csapott be, azzal védekezett, hogy a fegyházból nemrég szabadult nő nem áll a Tisza-párt alkalmazásában.

Miközben kibújt a lényegi válaszadás alól, többször is hangsúlyozta, hogy a tömeges csalásért elítélt Sájer semmilyen „hivatalos” pozícióval nem rendelkezik a Tisza Pártban. A Metropol megtalálta ennek az okát.

Jó tanácsokat ad az 1200 embert meglopó „anyós”.

Ha hivatalosan munkát adna neki, az 1200 károsult azonnal a Tisza-párton követelhetné ellopott, kicsalt pénzét. Sájer Márián ugyanis személy szerint is több százmilliót, a legutóbbi bírósági iratok szerint több mint 358 milliót keresnek folyamatosan a hatóságok. Ezen túl egyetemleges felelősség is terheli több mint 108 millió forint ellopott pénzért.
A Sájer-féle pilótajátékban egyébként összesen több mint 7 milliárd forintot rejtettek el a tettesek, ennyit keresnek ma is a nyomozóhatóságok.

Sájer Mária egy személyben ennyit lopott az áldozatoktól (részlet az ítéletből):

Több csalót, köztük Magyar Péter kabinetfőnökét és „anyósát” egyetemleges felelősség is terhel a kicsalt pénzekért. A károsultak ezt is követelhetik a Tisza párton, ha hivatalosan alkalmazzák Sájer Máriát.

Együtt a pártvezér és a Piramis-királynő, szoros emberfogás.

A Metropol információ szerint Magyar Péter, hogy a károsultak ne követeljék a pénzt a Tisza párton, a kabinetfőnök javadalmazását feketén, egy közeli családtagján keresztül intézi. Ez nagy valószínűséggel Sájer lánya, Magyar Péter élettársa, Vogel Evelyn, így a legszűkebb családi körben sikerül eltüntetni a pénzt a károsultak elől.
A bíróság, miközben 4 év fegyházbüntetésre ítélte a Tisza párt kabinetfőnökét és pénzügyeinek intézőjét, lefoglalta minden elérhető vagyonát, még a korábbi férjével közös családi házuk is zár alá került.

Sájer azóta bujkál a becsapott emberek elől, akik naponta kérnek le adatokat, van-e bármiféle elérhető jövedelme a pénzüket kicsaló és ellopó nőnek és a bűnszervezet többi tagjának.

Sájer már a bíróság előtt munkanélkülinek vallotta magát (részlet az ítéletből)

Több károsult a végrehajtók segítségével már naponta figyeli a Tisza-párt kifizetési listáit, azt remélve, hogy a letiltás révén legalább valamihez hozzájuthat a kicsalt, ellopott pénzből.
Magyar Péter 5 nap múltán sem válaszolt semmit a Telex és a 24.hu kérdéseire az őt, új családját, élettársa anyját és a TISZA pártot érintő piramisjáték-botránnyal kapcsolatosan. Továbbra is a sokat eláruló hallgatást választja.

Semmit nem válaszolt, amikor a Telex ezt kérdezte tőle:
„Milyen módon segíti Önt S. Mária, volt-e tudomása S. Mária fegyházbüntetéséről, van-e köze S. Máriának a Tisza Párt pénzügyeihez?
Nem válaszolt a 24.hu kérdéseire sem.
   • „Milyen kapcsolatban van S. Mária a Tisza Párttal, a Talpra Magyarok Közösségével, illetve személyesen önnel?
   • Tudta-e ön a Metropol-cikk megjelenése előtt, hogy S. Máriát gazdasági bűncselekményért jogerősen elítélték?
   • Lát-e ebben problémát abban az esetben, ha hivatalosan vagy formálisan, esetleg baráti szívességből segíti az ön munkáját?”

Mindig csak egy lépésre lemaradva. Találkozott a piramisjáték és a politika.

Mint ismeretes, Magyar Péter gazdasági vezetője 4 évet ült fegyházban, miután egy piramisjátékot üzemeltető banda tagjaként 1200 embert lopott meg, összesen 8 milliárd forinttal. Sájer Mária Judit bűntársaival gátlástalanul fosztogatta áldozatait, a kicsalt összeg nagy része a mai napig nem került elő. A hatóságok körülbelül 7 milliárd forintot keresnek. Feltételezések szerint a hatalmas összeg tisztára mosása ma is zajlik, ezért is figyelemreméltó Sájer Mária felbukkanása Magyar Péter mozgalma és a Tisza párt körül.

Magyar Péter új családja. A fegyházból frissen szabadult pilótajátékos anyós, és a lánya. Beindult az új piramisjáték…

A Metropol a bírósági ítélet, illetve a vádirat tanulmányozása során megtudta, hogy a bűnbanda tagjai több alkalommal is megpróbáltak külföldre szökni. Terveik között szerepelt, hogy az EU fővárosában Brüsszelben rejtőznek el. Egyes utalások szerint jelentős kapcsolataik lehetnek a belga fővárosban.
Miután megtörténtek az az első letartóztatások, Magyar Péter élettárásnak anyja hónapokon át tovább folytatta az áldozatok becsapását és kisemmizését. Ezt a fajta gátlástalanságot a bíróság súlyosbító tényezőként vette figyelembe a 4 éves fegyházbüntetés kiszabásakor
Magyar kabinetfőnöke még az I. rendű vádlott őrizetbe vétele után is azt állította az átvert embereknek, hogy „aggodalomra nincs ok”, csupán pillanatnyi zavarok álltak be, és „a befektetésüket vissza fogják kapni”. Volt olyan áldozat, akinek még több pénz befizetését javasolta, mondván, „úgy biztos nem veszíthet semmit”.

Vallomásában az egyik áldozat azt mondta, hogy Sájer Mária hónapokon át zaklatta, újabb és újabb ajánlatokkal „bombázta”, egyre nagyobb és nagyobb hozamokat ígérve. Egy károsultra vetítve egyébként Sájer okozta a legnagyobb kárt, miután egyetlen embertől 108 milliót csalt ki. A Metropol értesülései szerint volt olyan áldozat, aki öngyilkos lett, miután rádöbbent, hogy aljas módon kirabolták.
A jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy Sájer Mária Judit hamis banki igazolásokkal tévesztette meg az áldozatait, nem egyszer teljesen jogtalan módon az osztrák Oberbank nevét, logóját felhasználva. A fiktív dokumentumokban az is szerepelt, hogy egy neves bankban több százezer euró készpénz áll fedezetként rendelkezésére. Sájer ezzel győzte meg a leendő befektetőket, hogy a pénzüknek van fedezete, aggodalomra semmi ok.  Ha pedig a bankigazolások nem bizonyultak elégnek, Sájer azzal érvelt, hogy a befektetéseknek ingatlan fedezete is van. Természetesen ebből sem volt semmi sem igaz. 

A vádirat szerint Magyar Péter pénzügyeinek intézője mindvégig közvetlen kapcsolatba állt a nyolcmilliárdos csalássorozat első rendű vádlottjával, a bűnszövetkezet első számú vezetőjével. Az ítélet indoklásában megtalálható, hogy több, mint 700( !) alkalommal beszéltek közvetlenül telefonon egymással, jellemzően arról, hogy, kit, mennyi pénzzel lehetne még „levenni”.
Sájer rendszeres látogatója volt az első rendű vádlott irodájának, amit a fontos pénzintézetnek helyet adó Bankcenterben béreltek. A tehetősebb áldozatokat ide vitték be, meggyőzve őket arról, hogy profikkal van dolguk. 
Azzal verték át az áldozatokat, hogy "egy neves bankár révén a nemzetközi üzleti világban fektetik be a nekik átadott összegeket". Megtévesztés céljából Sájer Mária egy weboldalt is fenntartott, ahova kamufotókat töltött fel magáról, illetve arról, hogy a bűnbanda vezetői külföldön tárgyalnak „kötnek üzleteket”.

Sájer korábbi főnökét, a csaló banda vezetőjét egyébként 11 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság, jelenleg is fegyházbüntetését tölti. Nem hajlandó vallomást tenni arról, hova tűnt el 7 milliárd forint.

 

origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

mandiner.hu

Economist: Az elkövetkező időkben három nő fogja meghatározni Európa sorsát

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

mandiner.hu

Lehajtott fejjel kapta az ívet Karácsony Gergely Vitézy Dávidtól

ripost.hu

Itt vannak az első képek: már most gyűlik a tömeg a Békemenetre

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Félek, és féltem a fiataljainkat" - ezért vonulnak a Békemenettel

INSIDER

Zúg a Hajrá, magyarok! - hömpölyög a tömeg a Duna mentén

INSIDER

"Mi már áradunk!" - ennyien vonulnak a Békemeneten

INSIDER

A Himnuszt énekelve, hatalmas zászlókkal vonul a tömeg a Békemenetben